Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.104.a/5)
1949-09-09
r * DMHHh tű & I szerv* Tehát mi történik, ha mi elfogadjuk és a taggyűlés nem fogadja el, visszautasítja* Meg lehet indokolni, hogy a Pártbizottság kivizsgálta és tudomására jutott olyan dolog, ami a taggyűlésen nem jött nyilvánosságra. Nem kell megsértődni a taggyűlésnek, mert egy felettes szerv utasítja vissza, amelynek jogában áll a szervezeti szabályzat értelmében. Aki nem jelenik meg a taggyűlésen, azt természetesen nem lehet fölvenni. Ha éppen nem tud akkor megjelenni, majd a következő hőnapban vesszük fel. Bz nem ok arra, hogy a kerületi Pártbizottságot okoljuk, vagy több ivet küldjünk. Ugyanez vonatkozik a Györkös elvtárs kérdésére, mint a kizártakra. Aki 1947-ben Önmagát kizárta, az egyenlőre ráér még tag lenni. Be kell bizonyítania, hogy érdemes és méltó a párttagjelöltségre. A Csatlós elvtárs kérdezi, hogy mi legyen azokkal, akik Parasztpártiák voltak ée mint ilyen a Défosz. tömegszerveziti munkában részt vett. Aki Parasztpárt tag, az demokratikus érzelmű volt, de nem fogadjuk el, hogy a Défosz.-bán betöltött állása tömegszervezeti munka. Az egy állás. Bz nem elegendő. Feltétlenül szükséges, a Défosz.-on kivül egy más tömegszervezetben való munka is. A másik, hogy rossz a származása. Fölvettünk sok olyat, akinek ros$z a származása, de méltó arra, hogy Pártunk tagja tegyen, akkor fel lehet venni. Mikor rossz a származása egyénileg kell v^le foglalkozni. Nem egyezem az elvtársnak azzal a kijelentésével, hogy a Défosz.-bán nincs nagy választék, akiket fel lehetne venni a párttagok soraiba. H. . • . ' Lung elvtárs megemlítette, hogy az eredeti ajánló helyett más ajánló lett Ez lehetséges különösen, ha megbízható az illető. De ebben az esetben az ivet át kell iml, mert javltottat nem fogadunk el, ezt ugyan úgy kezeljük, mint a tagsági könyvet. i .......... ' ...... ■■ { --* Pásztor elvtárs helyesen tette fel a kérdést, hogy kérdezzék meg a tömegszervezetektől, hogy jó munkát végeztek-e. Azokat pedig akiket visszautasítanak a tömegszervezetek felé irányítsák. A Hídépítők titkár elvtársa felteszi a kérdést, hogy nyugatos volt és úgy jelentkezik. Hl volt az oka, hogy nyugaton volt. voltak olyanok is, hogy k|nyszeritették, de a legtöbb önként ment ki. Pláne, ha még őrmester is tet az Illető. Nem fontos az, hogy minden Jelentkező most legyen párttag. A nagyon erős kiválogatást tartsuk szemelőtt. Később Is lesznek felvételik. . Tehát ezek a szempontok, melyet az elvtársak a tagjelölt felvétellel kapcsolatosan szemelőtt kell, hogy tartsanak.f • i -Baroza: Keszlerelvtárs megemlítette, hogy nem kapnak nyereségrészesedést, beszélhetnek-e tehát erről a kérdésről. Esek az üzsmék kérdései most vannak napirendre tűzve és rövidesen ezek is fognak nyereségrészesedést kapni. Hargitai elvtárenak arra a kérdésére válaszolva, hogy minden osztályra kell-e a vezetőség névjegyzékéből juttatni, - igen kell. -Kelemen elvtárs kéri az elvtársakat és egyben én is felhívom az eÍvtársa, kát, hogy ahol nélkülözhető lakatosok vannak engedjék 4, mert ez egy igen döntő kérdés. Az anyagi, illetve fizetési kérdéseket majd a két vállalat egymásközött elintézi. SzŐregl elvtárs felvetette azt a kérdést, hogy kapnak-e nyereségrészesedést míg tartozásuk van. Addig természetesen nyereségrészesedést nem kapnak. Amikor a Kénsavgyórak is teljesen állami kezelésben lesznek, akkor a nyereségrészesedés vissza lesz fizetve. Fekete elvtáre bejelentette, hogy nem kapták meg az B.G. szolgálattal kap; esolatos kiértesítést. Az elvtársak szervezzék meg a kiértesítés átvételét. Igen sok titkár elvtársnak elveszik a kiértesítése az üzemen belül. ■ s .