Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.104.a/3)
1955-01-21
P P Mura-völgyi elvt: a kérdésekre válaszolva elmondja, hogy a Fodrász Koz. titkár; verekedett és a dolgozók erről sokat beszélnek. Elmondja, hog- a tanács vállalatok ós szövetkéz.ek társadalmi munkatársak bevonásával összevágnák vonva. A Budapesti i.B. tudomása szerint a kerületek X'elé konkrét feladatot utoljára a szövetkezeti vezetők újraválasztásakor adott. Az OKLöE és a KLS2ÖV-el való kapcsol, ta a 1.B.nak igen minimális. Üzen a téren a Bp-i I.B. komoly segítséget adhatnák A Lelyi ipari vállalatok pái'tszervezeteinek gyengeségéből csak annyit, hogy vannak esetek, hogy maga a párttitkár kilép a vállalattól. Ez az egyik és legdöntőbb oka, hog}a pártszervezeteknek nincs, tekintélye. Másik, hogy a gazdasági vezetés nem segiti a pártszervezeteket* Tiszta képet adni arról, hogy a minőségi munka hol áll jobbbun a szövetkezeteknél, vagy a kisiparosoknál nek .'z lenne. De az bizonyos, hogy a kisiparosoknak a sokszor nem megfelelő munkájuk a rossz anyagellátásból is adódik. A bánásmód a kisiparosok részéről jobb, jobb a lakósság igényei utánni kutatás. A kisiparosoknak 95 fia a kerület, közvetlenül a lakosság részére termel, mig a szövetkeztek ilyen irányú munkája gyenge. Stábé elvt: Megkérdezi, hogy a Tanács Ipari osztálya megfelelőnek, ,tartja—e a jelenlegi adatszolgáltatást? Színvonalában milyennek tartja a Föv. "anács segítségét? Majd elmondja, hogy a Bp-i i.B. Ipari osztálya lényeges segitstéget eddig nem ■ igen tudott adni, mivel nem volt külön helyi ipari előadó. 7 Misán elvt: A jelenlegi adat szolgáltat ás még az előző állapotoknak megfelelő, ani nem segiti elő a Tanácsnak azt a jogkörét, hogy ellenőrzést is gyakoroljon. Feltétlenül szükség lenne ennek az adatszolgáltatásnak a revíziója. A segítés és a városi Tanács irányitó munkájának aszinvonala megfelelő. Az instruktor segítségére tud lenni az osztálynak, csak az a baj, hogy keveset tartózkodik náluk. Több segítésre van szüksége az osztálynak. Nemes elvt: Azt lehet mondani, hogy a helyi ipari vállalatoknál a pártszervezet gyenge, melyeknek erősítésére két lehetőség van: első a tagjelölt felvétel, mert kb. q 6.000 szövetkeztí dolgozóból 240 párttag van. Az többi időben egyetlen tagjelöltet sem vettek fel. Általános tapasztalat, hógy nem mernek felvenni tagjelöltek, de itt van egy sor hanyagság is. A dolgozók az üzemekből nem szívesen mennek a szövetkez ekbe dolgozni, még akkor sem, ha nagyobb fizetést kapnának. Ez nehezíti az átcsoportosítást. tt Schurecz eftvt: Foglalkozik azzal, hogy a Tanácsnak többet kellene foglalkozni a dolgozók 'egészségvédelmével. H. a Kézműipari V.-nál a dolgozók pincébe dolgoznak. /papucsrész1eg/ A helyi ipar munkájától elvál. szthatatlan a hulladék anyag 0 feldolgozása. 11. a usillag Játékárügyárbán olyan anyagokat, rönköket, dolgoznak fel játékoknak, melyeket más hasznosabb célra is fel lehetné/ használni ás azt más hulladékanyaggal pótolni. Ez nem történik meg. Ezen a téren nagyobb erőfeszítést kellene tenni. Javasolja, hogy az I.F.O, társadalmi munkatársakból alakítson egy brigádot, okiknak casak az a feladatuk, hogy a helyi ipar munkáját ellenőrizzék ós segítsék. így a 1,B. kézbe tudná tartani ezt a kérdést és ez a munka kielégítő lenne. Vida elvt: Véleménye, hogy a pártszervezetek nem eléggé erősek a szövetkezet ékben/Egyetért azzal”, hogy a x,B.-nak több segítséget kell adni a helyi iparnak. Foglalkozik azzal, hogy egyes helyeken nem megfelelően foglalkoznak a tanulókkal, a fiatalokkal, ami aztán oda vezet, hogy amikor fel szabadulnak nem ismerik a szakmájukat. Ezzel a kérdéssel feltétlenül kell foglalkozni. i Szabó elvt: j&z anyagot jónak tartja, de azt lehet érezni az anyagból, hogy a trösztösités egy kicsit elkedvetlenítette az Ipari osztályt. Komolyabb statisztikai alapot kellett volna adni az anyagnak. Ennek az anyagnak z 1955* évi előirányzatot is kellett volna tárgyalni. Az anyag fő kérdése az átálás. Itt helyes lett volna a “.T. ide vonatkozó határozatiból kiindulni, hogy mit sikerült ezen a téren elérni, hogy megfelel-e az átálás ennek a határozatnak. Az átálással kapcsolatban két dolgot kell figyelembe venni: első, hogy itt az átállás nem olyan mint a nagyiparban, másik, hogy az átállással a közszükségleti cikkek gyárt sa növekedjék. Az átálás kérdését nagyon egyoldalúnak látja felvetni ebben a jelentésben. Feltétlenül kellett volna foglalkozni a technikai színvonal kérdésével. A vitában fel\ .. . , . ' . fej