Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.104.a/3)
1952-08-22
r wrnmm—m n M Így a népnevelőknek bizonyos kisebbségi érzésük van az osztályvezetők ée a tudományos kutatókkal szemben. Vezetőségi ülésen és taggyűlésen elhatározták, hogy a tudohányos dolgozókat is bevonják a népnevelő munkában. Fontos továbbá, a klerikális reakció ás a komnopolitizmus elleni harc. Szükséges a pártvezetőség megerősítése. Szükséges, hogy a vezetőségben legalább négy tudományos dolgosé legyen, két Béke- Bizottság van as egyik hetenként megtartja a beszámolóját, a másik nem Működik melyj nek elnöke Havas elvtárs. Az elvtársak helytelenítették, hogy 77 tagjelöltünk van. Ennek oka részben az, hogy ezek visszaminősített tagjel ltek, akik még aem érdemlik meg, hogy pártunk tagjai legyenek, viszont kizáró ok ninos ellenük. Most hoztak egy határozatot, hogy 53 év végéig a jő tagjelölteket felveszik tagnak. A Védőnő Intézettel nem igen tudnak foglalkozni, majd osak akkor ha végleges helyük re ae Istenhelyi útra fognak költözni. A ragu tudom iyos dolgozók közül tagjelöltet felvenni nam lehet, mivel egy-kettő kivételével kizárt párttagok. Az intézet vezetőjével megbeszélik a problémákat ée aa utóbbi időben már nincsenek súrlódások. A probléma az, hogy az intézet vezetőj nSk többet kellene a dolgozók között tartóz kodnia. Bár Janőta heti egy fél napot tőit a dolgozók között, de ez kevés, mert a Szovjetunió tudományának ia íertetésót áa a Szovjet tapasztalatok felhasználását ez megnehezíti. Az intézet vezetője rendzaeresen nem vesz részt a vezetőségi ülésen, osak bizonyos alkalmakkor, vezetőség választás előtt felvetődött, hogy az intézet vezetőét be kell 0 választani a vezetőségbe, ds ezt a kerületi Pártbizottság nem helyeselte. Havas elvtársi Ismerteti, hogy az OKI az ország legnagyobb orvostudományi intézete. Az intézet naraosupán Budapoat, hanem a vidék egészségé val is foglalkozik. Szén kivül 5 fiókállomása is van, melyeket Időnként személyesen ellenőriz. Az intézet feladata még ma is kétirányúi 1./ napi vizsgálatok végzése 2./ tudományos munka. A tervezet szerint az intézetnek fokozatosan rá kell térni a t idományoa munkára. A 26 körzeti laboratórium közül aég osak 19 indult neg. Az intézet elég szépen fejlődik, 195ttben 60 uj munkatársat kaptak, 1952-ben is fejlődés mutatkozik és reméli, hogy az 1953-as év is fejlődést hoz, azonban a Létszám-ciegáxlapitő bizottsággal állandó harcot kell folytatni uj munkaerőkért. Az intézet tudományos dolgozói 3 csoportba osztandőkt 1./ egészen régi tudományos dolgozók, akik még 1927-30 között jöttek az intézethess 2./ fiatalabb tudományos dolgozók, akiket a 40-es években vettek fel, 3./égdszén fiatal tudományos dolgozók. A régi dolgozók közül nem sok párttagot tudnak felmutatni, mivel legtöbbjük kizárt párttag, vagy olyan, akik nem érdemlik meg, hogy pártunk tagjai legyenek. Ezek ma bizonyos fokig visszavonultak. A második 0 csoportba t&rtbznak azok, akiknek abban az időben az idősebbek részéről elnyomásban volt részük. Ezek között a párttagok száma már nagyobb. A fiatalok azok, akikre mindenféle szempontból számítanak. Most kaptak 6 olyan fiatalt* akik most végezték el as egyetemet, bába az, ezek között sincsenek párttagok, de nem is baj, mert így legalább ők nevelhetik őket, bár nehezebb igy a munkájuk, de nagyobb eredményeket tudnak majd felmutatni, megjavítják e tagjelültfelvőtel arányát. Náluk igen sok 1 lehetőség van a tanulás szempontjából* !./ könyvtár áll rendelkezésre, 2./ irodalom, melynek azonban túlnyomó része nyugati eredetű, de a Nőmet Demokratikus Köztársaságból elég jő irodalmakat koptak már. 3*/ tudományos ülések tartása. Ezekét eddig 2 hetenként tartották, de át fognak térni a heti egyszeri ülésekre. Továbbá tudoaányoa előadások tartása. A szovjet irodalmat 3 féleképpen tudják felhasználni! 1./ dvaaáo, 2./ fordítások, szakellátók fordítása, elvi jelentőségű cikkek lefordítása, melyek a könyvtárba kerülne];, 3./ tudományos üléseken a szovjet irodaion ismertetése. A tudományon kutatók politikai tanulásában komoly hiányosságok vonnák. Ezért helyes volna, ha a kerületi pártbizottság a tudományos munkások részére filozófiai iskolát hozna létre. Megjegyzi, hogy már kb. egy éve megértik egymást az intéz3t vezetője ős a pártszervezet. A súrlódások adódtak abból, hogy amig egy kérdés uj, addig vitatkozni kell rajta. 0 a pártszervezettől mindig megkapta azt a segitséget, amit kért és ő ia igyekezett dm gadni a segítséget a pártszervezetnek. Bár munkája igen nehéz, mivel legalább 50 funkciója van óe igy igen el von foglalva. Két vezetőségi ülésen részt vett, több meghívást nem la kapott, mert különben azért elment volna. Azonban nagyon nehéz a pártvezetőségi ülésen résztvennl u, y, mint tanácsadó. Helyeselné ha beválasztanák a pártvezetőségbe, ugy éred, hogy akkor jobban tudná segíteni a pírtszervozet munkáját óo felelősséget is tudna vállalni ténykedéséért. Másrészt, mint vezetőségi tag, elvállalná a DISZ-szel való fogai"* kezdet, mivel a fiatalokra a tekintély hat és ugy érzi, hogy ő mozgósítani tudná a fiatalok** m feladatok v4ge4e4re* í0-" tó . _J