Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.104.a/3)

1952-01-18

r “ ... a n T A Hűtőipari Vállalatnál a pártnapon 120 fő vett részt, ebből 22 elvtáre köávet­xj lenül megtette felajánlását és vállalták a fagyasztás! idő 5 tó08 CBüktójjltdraBét. Hungária Vegyiműveknél a DISZ jó munkája következtében az igazolatlanul'iMány­­zók számát 1/3-ra csökkentették. Ugyancsak jő munkát végeztek az ifik a FSmáru és Szerszámgépgyárban is. A Hántoló Malomnál vállaiaták az 1000 zsákos mozgalmat. A Takarmányforgalmi Vállalatnál vállalták a szállítási idő 15 $-os csökkentését. Több helyen foglalkoztak Gerő elvtárs beszédjével, ami ujabb lendületet adott a hiányosságok kiküszöbölésére. Azonban a pártszervezeteknek irányt kell venni arra, hogy a tömegsZtárvezeteket jobban mozgósítsák a munkaversenyben való részt­­vátelre. Indokolt, hogy azokon a helyeken, ahol gyengeséget tapasztalunk, külön röpgyülés keretében is foglalkozzunk ezzel a kérdéssel és a mai titkári értekez­letet is fel fogjuk használni erre a célra. A Bp. Pártbizottságnak az az állás­pontja, hogy a kerületi üzemeknek két héten belül fel kell zárkózniuk a munka­­versenyhez és jövő hét szerdára az üzemek 90 f-nak a versenyben részt kell vennie. Az agitációs munkában feltétlenül a politikai jellegét ennek a munkaversenynek ki kell dómborítani. Pártszervezeteink mutassanak agitációjukban arra rá, hogy. népi demokráciánk sikereiben milyen szerepe van Rákosi elvtársnak, hogy 1945-től kezdve eredményeink mind az ő munkájához fűződnek. Az agitáciőnak konkrét ér­veket kell tartalmaznia ás párhuzamot kell vonni a népi demokráciák és az imperi­alista országok dolgcáinak életszínvonala között. Hiba az, hogy agitátoraink eredményeinket nem tudatosítják eléggé, pl. a 10C forintos szabadzsir mamáx 48 Ft. 0 A szákszervezetek választását is Össze kell kötni Rákosi elvtára sziiletésnpajára indított munkaversennyel. Az ifjak részéről helyes kezdeményezések indultak meg, azonban arra kell vigyázni, hogy ezt a kezdeti lendületet mindvégig tartani tud­ják. Rákosi elvtárs születésnapjával kapcsolatos szempontokat, helyes ha az osz­tály titkárok külön osztályórtekezleten átbeszélik a politikai munkatársakkal, Bozsik elvtársi Hiányosság munkában az, hogy a vezetőségi tagok még egyre ké­szülődnek a' 'felajánlások megszervezésére, ugyanakkor az ifik részéről már komoly vállalások történnek. Általában az a tapasztalat, hogy a fiatalok lelkededése ige n nagy. Az egyéni felajánlásokat még tovább kell szélesíteni, hogy ezeknek alapján az üzemek is meg tudják tenni vállalásaikat. Igen sokat segített az, hogy az ágitoprop. titkár elvtársak állandóan serkentették az alapszervazeteket ás ellenőrizték munkájukat. Agltáoiőjukban kivittők azt, hogy Rákosi elvtárs születésnapjára az lenne a legnagyobb ajándék, ha az üzemek I, negyedévi tervü­ket túlteljesítenék és Gerő elvtárs beszédében megjelölj feladatokat elvégeznék* t A munkának nagy hiányossága az, hogy szakszervezeti bizottságaink nera mozognak. aminek oka, hogy sok olyan probléma van, ami elvonja a főfeladatrél a figyelmet rá és igy nem biztosítják a verseny nyilvánosságát sem. Ezért döntő, hogy a tömeg­­szervezeteket is minél jobban mozgósítsuk, hogy sem a főfeladat, sem a többi feladatok ne szoruljanak háttérbe. Kasoly elvtársi Az, hogy a pártszervezetek és vezetőségi tagok várakozási állás­pontra helyezkedtek, annak az az oka, hogy Horváth elvtárs jelezte, hogy a Szabad Népben meg fog jelenni a Szervező Bizottság határozata a munkaverseny szervezésé­vel kapcsolatban, mely a főszempontokat közölni fogja. Ez mind a mai napig nem történt meg, így nem tudják, hogy mi az a cél, amit a felajánlások révén telje­síteniük kell. A dolgozóknak a Rőder-mozgalomba való bevonása, 100 fi-ori alul teljesítők megsegítése, a műszákiak bevonása, ez már mind megtörtént, A VI.-os alapszervezetben egy ifimunkás vállalta, hogy a 660 drb alkatrész helyett 730-t fog készíteni ugy, hogy a túlórázást 15 tó^al csökkenti. Vagy pl. egy másik fel­ajánlás az, hogy az uj dolgozókat egy héten belül a régiót betanítják ugy az uj munakkőrbe, hogy 100 tót mind6gyik elérje. A felajánlást és tervteljesitést ne­hezíti az a tény, hogy nagy eltérés mutatkozik a Minisztérium és a H.M.terve ' között. I {- I Vajda elvtársnőt Ismerteti, hogy a Főzértnál az osztályvezetőkéi bizták meg ""egy-egy termelési értekezlet levezetésével. Igen szép felajánlásokat tettek ezeken az értekezleteken a szállító ós rakodómunkások* Az ifibrigád 200 q.-val több termelést ajánlott fel. Többszöri röpgytiléaekkel elérték azt, hogy a sok igazolatlanul hiányzó helyett, ma már csak egy van távol munkahelyétől. A terv­­teljesitőst nehezíti a Mezőkerttel fennálló rossz kapcsolat, ugyanis rendeltek 2-3 vagon burgonyát, ezzelszemben a Mezőkert nem burgonyát, hanem szemetet kül­dött, ők ellentétben a Lámpagyárral, hem vártak arra»J^gy als?efl??+ű+iz0ttsó's határozata a Szabad népben megjelenik, hanem Oeré elvtáre által említett 7 rtó­­■ tó’7 I I_______ . ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom