Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.104.a/2)
1956-05-15
r . ~i Szőcl elvtársi összefoglalva a 2 hónapos munkatervet jónak tartja, ánhalt elvi' meghatározásaival egyetért, viszont kéri, hogy kollektiven döntsenek, ki milyen feladatot végez a munkaterven belül. Csirmaz elvtársi Az előbbi pártbizottság a múlt óv augusztusában foglalkozó ti a zzal a kérdéssel, hogy a Pártbizottság tagjai sokkal konkrétebben segítse a vb.munkáját, a kerület pártpolitikai munkájának irányítását. Valamelyes javulás van. azonban az előző felszólalók is elmondották, hogy ez még mindig kevés. A Pb., még mindig nagyon keveset tett az előtte álló feladatok végrehajtásáért. Különösen a 2o. Kongresszussal kapcsolatban van igen sok tennivalója ennek a pártbizottságnak az elkövetkezendő időszakban., Túlnyomórészt a pértbizottsági tagok csak saját munkaterületükkel foglalkoznak. Ezen olyan formában kell változtatni, hogy sokkal szorosabb kapcsolatot kell tartani a Végrehajtóbizottsággal. Szerinte nem lenne helytelen. ha megfelelő időbeosztás mellett a pártbizottság egy-két tagte ja időnként résztvenne a titkári értekezleteken is. Ugyancsak szükségesnek tartja, hogy a dolgozók sokkal többet lássák maguk között a pártbizottság tagjait. Ilyen körülmények között nem vetődhetne az fel, ami a küldöttértekezleten elhangzott, hogy az elmúlt két év, sőt négy év alatt az egyik üzemben a pártoizottság egyetlen tagját nem látták üzemükben. Ezt a 2o. Kongresszus után különsen fel kell vetni. Látni kell, hogy a kollelktiv vezetésnek a szabad elvi vitáknak nyitja, a bírálat, önbirálat és ennek az elkövetkezendő időben sokkal nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani. A másik kérdés a tömegszervezetek segítése. Visszaemlékszik az elmúlt idők egy-két pártbizottsági ülésére. A Disz.bizottság titkára nem egyszer felvetette, hogy kevés segítséget kapnak. Néhány előtte felszólaló elvtárs is felvetette, hogy az elvtársak szétforgácsolódnak a tömegszervezetek sokrétűségében.. Mégis úgy látja, hogy a Dis*.t.is összevonni, nem lenne helyes# ez a felvetés nem egészséges^ itt 1 figyelembe kell venni az utánpótlás kérdését is. re Köves elvtársi ezzel kapcsolatosan a Disz..-re nem gondoltak* re Cs irma z elvt ára t/foly tatja/ A Disz.irányításában a pártbizottságnak sokka1 fokozottabb munkát kell végezni. Az értelmiséggel sokszor nagyon helytelenül, bürokratikuson foglalkoztunk, ezt a pártértekozleten maga Ács elvtárs is - ha nem is ezekkel a szavakkal de - felvetette* A felszólalások során elhangzott, hogy ezt a határozatot a pártbizottság elvileg tárgyalja meg, ós majd a Vb., pártszervezetek végrehajtják, véleménye szerint ezt a pártbizottságnak kell végrehajtani.Helyesnek tartja a raunkatervet, elvi irányi tás szempontjából, azonban benne is felvetődik " a hogyan kérdése". Szeretné, ha Földesi elvtárs válaszában kitérne arra, hogyan gondolja a pártbizottsági tagok aktiv bekapcsolását, e munkaterv végrehajtásába* Szitó elvtársnői Nagyon örül, hogy a munkaterv foglalkozik a Tanácf raunkájaval' is. Az emlite11 2 pontban a leglényegesebb feladatok ben; vannak. Azt kéri a pártbizottságtól, hogy a tanácstagi beszámolóknak - ami jelenleg is folyik, és évente kétszer megismétlődik - ne csak végső kiértékelése kerüljön napi rendre, hanem menetközben vizsgálja meg a pártbizottság a hibákat, hogy mar menetközben tudjr segítséget nyújtani. Az ilyen Droblémák segítésére jó volna, ha a Vb. vezetői egy-egy órára leülnének velük ós megbeszélnék a tennivalókat. •/. L <?