Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.104.a/2)

1954-03-16

r n , U, ■ ■ ö £.*•—'— . , -Elvtársaki Ha az eddig végzett munkánk bármelyik területét tovább akarjuk javíta­ni,. alapvető mindnyájunk szánén, hogy a tanulságokat minden vonatko­zásban levonjuk és megjavítsuk a pártpolitikai tömegmunkát, Ahhoz# hogy eredményeink a termelésben, a pártmunka területén fokozódjanak, még céltudatosabb agitáoiós munkát kell kifejteni és ezen keresztül nevelni a tömegeinket és megismertetni velük népi demokráciánk előtt álló gazdasági és pártfeladatokat, A K.V,határozat megállapította, hogy a tömegfelvilágositó munkánk nőm volt megfelelő. Nem hozta fel a tömegek hangulatát és nőm is magyarázta helyesen nem egy esetben Pártunk politikáját. Hiba volna azonban, ha úgy értékelnénk az el­múlt két és félesztendő munkáját, hogy nem volt eredménye, mert nyilván azokat az eredményeket, melyeket elértünk a termelés vonalán, vagy egyéb területen, igy a pártmunka területén is, csak úgy érhet- F tűk cl, hogy az agitációnk, a tömegfelvilágositó munkánkat fejlesztet­tük. A követelményeknek azonban nem felelt meg. Ezt különösen befolyá­solta az, hogy cgy-ogy nagyobb feladatnál: a végrehajtásánál tettünk nagyobb erőfeszitéseket, utána pedig megnyugvás következott. Joggal mondjuk, hogy a hazánk felszabadu? ására rendezett raunkavorso­­nyokbon, vagy a minden évben visszatérő Alkotmány ünnepével kapcso­latosan, vagy a képviselő választások és'békekölcsönök jegyzésének végrehajtásában a politikai tömegmunka jó volt. Ennek eredményei min­­don vonatkozásban megmutatkoztak. Atonban nem tudtuk elérni azt, hogy a politikai felvilágosító munkánk mindjobban személyhez szoló legyen és alkalmazkodjon a társadalmi rétegezéuéohez0 Egy-egy esetben helyes kezdeményezéseket hajtottunk vébre, értelmiség felé, területi, polgá­ri rétegek felé, de helyesen megoldani non tudtuk, sőt meg kell mon­danunk azt is, ami pedig rendkívül fontos, hogy egy-egy üzemen belül sem a lakúit ki az üzem sajátosságához megfelelő retcgagitáció, Ugyan­­okkor azt is meg koll állapítanunk, hogy nem fektettünk megfelelő / súlyt a népncvclŐmunka minőségének a tokozására, másrészt nem a párt­tagjaink legjobbjait állítottuk őzen munkaterületre, Nem gondoskodtunk arról, hogy valóban a párttagjaink locfejlettobbjói végezzenek népno­­vclő munkát és azokkal való foglalkozás minél jobb legyen, Agitációnk komoly hiányossága volt és még most is az, hogy az előttünk álló feladatokat nem tudjuk Összekapcsolni és cgyüttvinni. Ezt mu­tatja a kongresszusi versenyre való felkészülés, A vczotőségválasz­­tások jelentőségével behatóan foglalkoztak, ugyanakkor a tornclésnok a problémái háttérbe kerültek. Ez hátráltatta a kongr.verseny kibon­takozását, Agitációnk nem tudta megfelelő módon kiaknázni elért orednényolnkot, de helyi, üzeni eredményeink nem kerültek előtérbe, pedig ez rendkívül döntő, különösen most a kongr,verseny folyamán. Nem kötöttük össze agitációnkat a nemzetközi helyzet megfelelő is­mertetésével som, esd; később rongáltunk ogy-ogy nagyfontosságu oso­­s nónyrc._ , \ Az utolsó félcsztondőben nagyobb erőfeszitóst tettünk a töncgfclvi­­lágositó munka megjavítására és ennek nyomán kétségtelenül előse­gít ettük az agitációnkkal a part tönogkapcsolatának a megjavítását, Agitációnk hibái mellett igen pozitívnak kell értékelnünk azt a részt, amely a Párt és Szovjetunió iránti szeretet elmélyítésével foglal­kozott, A Sz.U, iránti szeretet, a Tdrt iránti szeretet, a becsületes " /«/« i' ' AZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom