Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.104.a/1)

1951-01-14

raert a kerületi párttagságunkból mintegy 7.5oo fő be lett kapcsolva as őssi oktatásokba ős ebben elsősorban alapszer— vi vezetőségeink, népnevelőink, párt bizalmi jóink vesznek részt. A minőség tekintetőben azonban mosji vcai .hiányos­ság. E mellett még az a tény, hogy a lenj^rzsolédás'igen nagyfokú általában 2o ás 40$ között Ezért a kerületi Pártbizottságunknak nagyobb erőfeszítést kell tenni, hogy a pártépltősnek ez a rendkívül fontos ^ feladatát, a káderek, a tagság nevelése, ne maradjon el a fejlődés mögött. Komoly javulást jelent ezen a térf.n a Bp. Pártbizottság határozata, melynek az alapján az alapszervi titkárainkat szervezetten bevontuk az oktatásba, vagyis hetonlcint 2 félnapot a kerületi Pártházunkban töltenek el. Ez nyilván nagy mértékben segíti elő fejlődésüket, köny­­ayebbé teszi munkájukat ős egyben eredményesebbé is, A Párt­­bizottság részéről azon leszünk, hogy egyrészt megfelelő módon ellenőrizzük, másrészt pedig a fennálló hiányokat rövid idő alatt kiküszöböljük. r" Ezek után térjünk át elvtársak as agitációs népnevelői munkánknak a problémájára. A Politikai Bizottság november 21—i határozata megállapítja, hogy az agitációs munkánkban igen komoly hiányosságok vannak, bár a határozat kiemeli azt is, hogy a Pártunk Központi Vezetősége által kitűzött feladatokat jól oldottuk meg. Most a legutóbb végzett nagy munkáknál a jó politikai felellágositő munkának a következ­tében nagymértékben tudtuk mozgósítani a pártonkivüli tö- i megeket Is. És itt külön meg kívánok jegyezni, hogy a két I r ' utolsó feladatnál kerületünk jő munkát végzett ős ennek UA-26-

Next

/
Oldalképek
Tartalom