Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1956-06-07
<P á ’ I Ilikor a szovjet küldöttség járt Jugoszláviában, akkor az a kérdés merült fel, hogy Jugoszlávia nacionalista vagy marxista alapon lévő állom-m. most pedig napirendre jött ez a kérdés. A hiba abból adódik, hogy Tito elvtárs moszkvai útja a sajtó ós a rádió rószóről non volt eléggé előkészítve. A következőkben ugy hiszem az lenne a helyes, ha a Szab d Nép és a Rádió több kommentárt adna és elhagyná az apró esetné— n yek közlését. Suhajda olvtárst Elvtársék a bérkérdéshez kívánok hozzászólni, T* gja vagyok egy bizottságnak, ahol foglalkozunk a 800 millió Ft. felheaználásávaL es a 6-7-éráö munkaidő bevezetésének végrehajtásával. Nagyon erélyes intézkedések t őrt ént ek arra, hogy a párt és a kormány ré zéről . az aránytalanságok t felszámolják. A 6-7 órás munkanap bevezetése pedig anyagi és munkás-kérdés. Tehát ugrás//g/szerüen e két okból nem lehet 1 megvalósítani, hanem ahogyan megteremtő tik az előfeltétele ugy a végre— h ajtósáról gondoskodás történik. Vannak tervek az aránytalanságok áthidalására is. Van a kérdésnek egy másik oldala, ami a vita során kia ákult a jogos követelések ós emellett von egy nagyadag bérdemagogia , amivel itt ie és kint is találkozunk, te oás országokban pl. Albániában jártam s ott ogy kiküldött szekembor l annyit keres, mint nálunk egy miniszter, de azért nem hajlandó hozzáte segiteni többet a közterhekhez, mint az ottani munkások, öleik lány gecen kevesebbet keresnek. Ea ellen minden elvtársnak a saját területén harcolnia kell. A vasúti jegy kérdését azt hiszem nem túlságosan ignzdgoe az, hogy egyes üzemekben oz egyes kategóriák túlságosan ki vannak emelve, e nekünk ez ellen harcolni kell megmagyarázva a dolgozóknak, hogy nem helyes. Ahol viszont megvannak sokról tájékoz tűt nunk kell a felsőbb szerveket, mert az ez egyes üzemek dolgozói között bonyodalmakat okoz. Bakó elvtársnőt ugy gondolom elvtáraak ennél a napirendnél különösebb határoz tra ninos szükség. Tihanyi elvtárs által felvetett kérdések tényleg fennállnak és fontos probléma amivel nekünk foglalkoznunk kell. Különösen fontos foglalkozni a bér ée lakáskérdés problémájával. Ven egy probléma a II. ötéves tervvel kapcsolatosán Boréi elvtárs tnsv Y tott egy tájékoztatót, hogy ahol miniszteriális elvtársak le réeztvettek és ők észrevételezték, hogy az egyez területekre elmondottak nem Y reálisak a azt nem is beezéltók m g velük. Ugy gondolom, ha ez kimegy- a dolgozók közé ez komoly bonyodalmakat okoz. Csatári elvtárat Berei elvtáre előadása osupán egy bevezető volt a II. ötóveuterv ismertetéséhez ée jelenleg is az csak egy tervezet, melyet a dolgozók most megvft tnak, javaslatokat fűznek hozzá, utána kidolgozzák s az ősz folyamán fogják jóváhrgyni. Bakó elvtársnőt Mód ós Csatári elvtársak hozzászólásukban segitséget nyújtottak a válnsz adáshoz• A Tlto-kérdésehezt az itt elhangzottakon kivül még többet is hallottam, pl. foglalkoztak a dolgozók azzal, hogy ott a vez tők együttmennek a dolgozókkal* s milyen jó lenne, ha nálunk is Így lenne. Molotov elvtárs külügyminiszter volt s azért váltották le, mert merev volt annakidején Titóval szemben. Ami a MÁVvasutijegy kérdését illeti ez nem j$08 , 8 ezt a MÁVAG PVB- nek le kell szerelni. Javaslomt a holnapi titkári értekezleten ezeket a kérdéseket beszóljuk meg sz elvtársnkkal s adjunk választ kérdéseikre. Kérdezem kívánják-e az elvtársak, hogy az anyagot tájékoztatásul megküldjük a PB tagjainak. Csatári és Jász elvtársak javasolják, hogy küldjük Id a napirend teljes anyagát • ' . ZÓ / I , . „V. fi____________________ ■ / ' ------ -- fc - ff -.......................................................................................................................................- ...-----------...--------- _ . ... ----------------* - - . ■ 1 — . ■ —r-.i ' - ~ -- T té. , T---------—--~-----" ' —------ ' '---—