Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1955-01-20
I I I SI M 4-4-j 1954. elején műszaki konferencián beszéltünk a határozatról. Azonban a határozat, mint a szocialista munkaversenyhez igen fontos iránytű nem *• szerepel a munkában. Vannak törekvések a közös intézkedési terv kidolgo* zására. Nem a dolgozók részéről van a hiba. Ezt bizonyltja a felszabadulási munka-verseny beindulása is. 1954. végén már jöttek kezdeményezések a 22-es alapszervezétből, hogy tartsunk szabad MÁVAG műszakot. Azonban nem gondolkodtak a vezetők azon, hogy ezt az eredményt élő erővé hogy tegyék. Ebben az alapszervezetben a műszaki előfeltételek biztosítás a leggyöngébben történt. A műszak itt hozta a legkevesebb eredményt• A mai napig a dolgozók 75/-a tette meg vállalását. Nehezen indult meg a vállalások megtétele, mert a határozat szellemében munkapadokra honta a tervfelbontás nem megy. Meg van határozva egg-egy egységre százalékban mit kell tenni, vagy meg van határozva a brigádoknak. Azonban a terv felbontás terén ko. raoí y hibák vannak. A másik kérdés a mi funicciónáriusaink, aktíváink hozzáállása. Az év végi áldozatos munka után az év elején a‘ fáradság jelentkezett. A példamutatás kérdése; ez gyakran több területen nem érvényesül. A MÁVDONY és a Szerzsámgyár területén a vezetőség egy része csak szajkózta a munkaverseny fontosságát, jelentősógét, de ő maga nem tette meg a vállalását. 6.-án rendkívüli Ü.B. ülést hívtunk össze. Feladatuknak kapták a mühelybizotteági elnökök ezt a kérdést. Megtették a műszakiak a vállalásu’ kat, ezt nyilvánosságra hoztuk és utánna a dolgozók mikor ezt látták ők 4 is megtették vállalásukat. Ebben a munkában komoly segítséget kaptunk a pártszervezetektől és Füstös elvtárstól is. A felszabadulási munkaversenyt ugy tudom jellemezni, hogy most van kibontakozóban. A vezetőségnek a munkaverseny élére kell állni. Ezt a munkaversenyt szakszerűbben kell irányítani. A tegnapi aktíván javasoltam a párt, szakszervezet, gazdasági vezetők együtt működését.Az üzemen belül az ujjitó mozgalom nem éri el azt a célt, amely szükséges lenne. Részben beszélt erről Szendrődi elvtárs, de a felét mondta el. A másik feléről nem beszélt. Mi több alakommal foglalkoztunk az ujjitó mozgalommal. Több észreévtelt tettünk ezzel kapcsolatban már a vállalat igazgatósága felé, fahogy ki vannak alakulva az ujjitó trösztök. Ennek a felszámolására Veller elvtárs idejében nem történt semmi intézkedés, Frösl elvtárs fogott hozzá. Az Ü.B. ujjitási bizottságának a gyengeségét mutatja, hogy ezzel kapcsolatban nem harcolunk megfelelően. Az Ü.B. következő ülésére ngpirendre tűzi az ujjitások kérdését. A felületet nemesitő résziéfeél megnéztem a/ műszakiak vállalását. Fülöp elvtárs vállalása egybé kapcsolódik a dolgozók vállalásával. Karsai elvw társ vállalja a terv teljesítését. Neki arra kellett volna vállalást tennie, hogy milyen intézkedéseket tesz az egyetemes termelés ütemének biztosítására. Nekünk az ellenőrző munkán kell segíteni. A véleményem az,'hogy a meglévő hibák komolyak, de’ közös munkával kiüudjuk ezeket javitani. Hozzá fogunk a határozat széles körű ismertetéséhez és ez nagy segitséget fog nyuj tani. Füstös elvtárs: Frösl elvtárs azt mondta nekem, hogy ma reggel kapta meg a jelentést és neki 9 órakor a Lokomobil gyárban értekezletet kell tartania - kért, hogy mondjam meg, hogy nem tud jönni.A munkaverseny szervezésével kapcsolatban probléma általában nincs, csak ott ahol nem megfelelően tudjuk az anyagot biztosítani. Hónap elején a Mozdony gyárnál és a Lokomobil gyárnál volt ilyen probléma. Az üzem globálisan megtette a vállalását, de már egyéni vállalást a dolgozók itt nem tudtak tenni. Azt mondták, hogy csak akkor tesznek vállalást, ha megmondjuk, hogy mikor kapják meg az anyagot. Ugy néz ki, hógy azok az üzemek akik az elmúlt negyedben nehezen tették meg a vállalásukat, most amikor az anyag biztositva van minden nagyobb szervezés nélkül megteszik. A mechanikai üzemekben a vállalások szervezése könnyebben ment. Kra elvtárs azt mondja, hogy nincs gépre bontva a terv. Nem tudom, hogy mit ért ezalatt. Le van bontva. A műszakiak ezt megkapják és be dolgoznak ebbe. Azonban egyszer fel kellett rúgni mert terv változás történt. Mi minden napra., minden műszaknak meghatároz*| 7 T \ g , Vi '_________ ... ■ y- . .. - ■ . | I ! r - ' ' I -ffi u&Psb. ‘ ’ - ,1 ft ” . — I