Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1955-04-14
^ T ^— ' V - —- — ----ré— tf* > ( rí' _2_ í Amerikában lakó rokonaival 1949-ben megszakította a kapcsolatot, ami addig is csak levelezésben állt fenn. Békés elvtárs az elmúlt évek folyamán az Orvosegyetem pártszervezet káderese volt - később az Orvosegészségügyi Szakszervezetben, majd az Egészségügyi Minisztériumban, továbbá ezek pártszervezeteiben fontos funkciókat töltött be. Ha akkor mikor ezek az események, amelyekkel a V.B. határozatát indokolja még közelmúltbeliek voltak nem képezték kifogás tárgyát ós Békés elvtárs feladatát kifogás nélkül betöltötte - ennyi idő elmúltával ezek az indokok már igazán jelentéktelennek tekinthetők. Békés elvtárs amióta az 1 Egészségügyi Minisztériumból a Klinikára visszatért, Klinikánk életében jelentős szerepet tölt be. A pártonkivüliek egyöntetűen válják, hogy emberi magatartásával, birálatának jóra törekvésével, annak bátor hangjával, továbbá épen azzal, hogy az egyes emberrel való beszélgetésével kaposolatban a megfelelő hangot sikerült megtalálnia - a Klinika dolgozóit - elsősorban 1 a pártonkivüli ^orvosokat nagymértékben sikerült közelebb hozni a párthoz. Megválasztásunk előtt a V.B. egyenként foglalkozott a megválasztandó vezetőség tagjaival. E beszélgetésnek általában rábeszélés jellege volt. Különösen vonatkozik ez Békés elvtársra, akit a V.B. az alapszervezetben titkárul szánt. Ezt a párttagság is tudja. Rendkívül furcsán hatna tehát a tagság előtt, hogy azt a listát, amelyet ők a P.V.B. hivatalos listájának tekintettek a V.B. utólag dezavuálja. Zoltán elvtárs és Dr. Csillag Miklós az alapszervezeti párttitkár közös feljegyzése még utal arra is, hogy ebben személyi élt kell látniok,mivel ezek az indokok bármelyik orvosra elmondható. Zoltán elvtársék feljegyzése után Parkas elvtárssal megbeszéltük, hogy vigye újra V.B. elé az ügyet. Most februárban az egyetemi P.V.B. újra foglalkozott ezzel az üggyel és hosszas vita után a többség az első határozat mellett foglalt állást. Parkas elvtárs és a V.B. egyes tagjai szerint is jobbat nem tudnának javasolni ebben az Alapszervezetben, de ugyanakkor nem hajlahdók elfogadni Békés Györgyöt vezetőségi tagnak. A legutóbbi V.B. ülésen a V.B. egyes tagjai kifogásolták, hogy az alapszervezet miért nem hozta nyilvánosságra az először hozott határozatot. Zoltán elvtárs beadványával kaposolatban annak idején azt a választ adtuk, - mivel akkor folyt a tanácsválasztás - hogy ne vigyék még ki nyilvánosságra, majd ismét foglalkozik tfele az egyetemi V.B., aki viszont csak februárban tárgyalta meg másodszorra. Véleményünk szerint a háttérben némileg a Gegesi és Zoltán személyi ellentét van és ebben Gegesi mellé ált a V.B. néhány fiatalabb tagja is. Á V.B, indokait nem tartjuk megfelelőnek és ezért javasoljuk, hogy a ker. P.V.B, változtassa meg az egyetemi P.V.B. határozatát és hagyja meg vezetőségi funkciójában Békés György elvtársat. I , --------------------— P.T.O. ‘ J I __________________________________________________________________