Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1955-03-10

\ v.-11-st 8 A márc, 4-i határozattal kapcsolatban az a véleményem - bár a vasárna­pi agitációtól húzódoznak - hogy 2o-27-ig indítsunk egy agitációs kampé pányt a területen ós ha egy vasárnap is kimegyünk a területre , jobb eredményeket födünk elérni. Vasárnap nem korán, hanem de. lo órától du. 1 óráig beszélgetnének el a népnevelő párok 3-4 családdal. Bizzuk meg az agit.prop, osztályt az agitácié megszervezésével. Most lesz Budapesti, majd kerületi aktiva, ahol a szempontokat megad­ják. A megszervezését a válaszások során bevált jó módszerek szerint kell előkészitáxeni. Fontos feltétele, hogy legyen meg a jé előkészítés és össze lehet állitani egy tájékoztatót is. Erre az agitációs kampányra minden erőt be kell állitani, A lakóterületen legyenek körzeti taggyűlések, a mostani KV. határozat­­ri tál kapcsolatban, ahová a legjobb pártonkivülieket is meg kell hivni. Szendrődi elvtárs: Két kérdésben nem értettünk egyet Balogh elv tár fi­sa! Egyik: én azt mondtam, hogy a körzeti pártszervezetek vezetősé­­rá ga döntse el, kik legyenek a politikai felelősök. Én ugy értelmezem, ha a körzet területén lo politikai felelős beállításáról van szó, ak­kor ez a körzeti vezetőségi ülésen legyen megbeszélve ás elfogadva. / A másik: a körzeti és üzemi pártszervezet között lévő összhang. Én csak alapvetőleg gondoltam leszögezni, hogy elsősorban az irányitást a körzeti pártszervezet végezze, mert a területen elsősorban felelős a körzeti titkár. Dózsa elvtárs: Én sem tudok egyetérteni vele, hanem javaslom, hogy bi­zony os "moTtBTcTg legyen patronálás, vagyis a körzeti ás regisztrált párttagokkal kell átfogni a területet és az üzemi pártszervezet csak segi t sen. Ami a lemorzsolódást illeti, az csak megmutatja a párttitkár munkáját. Nem helyes az üzemekből elvinni a párttagokat, hogy ők végezzék a munkát. Csillag elvtárs: Ezen a vonalon nagy a fluktuáció. Esetenként 1-1 tó regisztrált parttagot, de ez még nem biztositja azt a munkát, ami a körzetben szükséges. Gergő elv tár 3: A lakóbizottságokat nem irányitja a körzet, mert ak­kor a Tanácson nyúlna keresztül. 1-1 körzetnek van 3 üzeme és onnan kell a megfelelő elv társakat kérni. Balogh olvtárs: Látni kell a körzeteknek azt, hogy nem akarjuk őket káderekke1 feltöltő ni, de mivel az üzemekben fejlettebb, fiatal káderek vannak, ugyanakkor a körzetekben kevés a mozgatható erő, ezért^formális I lenne, ha az üzemekből kiküldött politikai felelősöket a vezetőségekkel elfogadtatnánk, A körzet politikai munkájáért felelős a körzet veze­tősége, Ugyanakkor, amikor a kerület helyes és jé javaslatokat tesz a körzet vezetősége felé, nem gondolom, hogy azt nem fogadnák el. A körzeti pártszervezet előkészíti a népnevelők beosztását, a népneve­lők által beadott jelentéseket összeaiti, ugyanakkor az^üzemi pártszer­vezet biztositja a magfelelő számú, szinvonalu népnevelőket, akik résztvssznek az agitációs munkában. A kerület nem hívhatja be a körzeti titkárt ós vonhatja felelősségre, ha az üzemi népnevelők nem jelennek meg a területi agitációra. Ezért az üzemből odarendelt politikai felelős elvtárs felel. Dózsa elvtárs javasolja, hogy egész csekély patronálás legyen. A jelen­leginél csekélyebb nem lehet. m® ^ '•» ♦ • 7 • n~

Next

/
Oldalképek
Tartalom