Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1954-03-04

x \ > fi. J \ ti ró . -11- X ffV; \ * •* * Még a héten ossza kell hivni azokat az elvtársakat, akik nerfefe^jrtak beválasztva az uj vezetőségekbe, ez nem törtőnt mog, pótplni kelFraa jövő hót közepéig. A küldött értekezletek beszámolóinak fő hibája, hogy nem eléggé előre­mutatóak, a múltat magyarázzák főleg, ezeken javitani kell, nem szabad hogy x ez a küldöttórtekazletan érvényre jusson. Sokkal alaposabban kell foglalkozni a júniusi határozat felvetett kérdéseivel, hogy mi hogyan állunk a kormányprogramm végrehajtásával. Foltos, hogy erre ráirányítsuk a figyelmet minden beszámolóba, ennek a kérdésnek igen fontos helyet kell elfoglalni. Egyetértek azzal, hogy a MÁVAG-ban a Pártbizottság és a gyárvezetés között rossz a kapcsola t, ezen sürgősen javitani kall. A MÁVAG párt­­bizottságának össze kall hivni 3-4 műszaki vezetőt Weller elvtárssal együtt, erre a magbeszólósre mi is kimegyünk és ezt a kérdést élesen kell felvetni. Mi is foglalkozunk Weller elvtárssal, felvetjük a maga­tartás kérdését. Ezt meg kall csinálni móg a jövő hót folyamán. A következő hótan a főfeladat a küldöttórtekéalatek előkészítés®. Javaslom, hogy a jövő héten már ilyen formában hozza Szabó elvtárs a j ff­­be számolóját. fe j | * 3. Napirendi pont: Különfó lók í Pártszervezatek megalakítása ás összevonása Főv. Tanács Gyermekotthon párt szarv, megalakítása, titkárnak jav. Kurucz Lászlóné elfogadva Köztársaságtéri iskola ós Bezerédi u-ia iskola párttagságáhak összevo- ! nás,a egy pártszervezetbe. jóváhagyva Vörösmarthy Gimnázium pártszervezetének megszüntetése, tagságának az Apácai Cs. gimnzáium pártszervezetéheh való csatolása. Határozat: meg kell nézni, milyen más lehetőség van a megoldásra. Textilfedolgozó V. pártszervezetének megalakítása, titkárnak jav. Rettfcr Ferenc jóváhagyva. Finomvegyszerkószit.ő KTSZ pártszervezetének megalakítása, titkárnak javasolva Horváth Gyula p.3z. elfogadva. Iti tkár' ne m magf e le lő. MTH 12- ós 8-as tanintézet Összevonása egy.pártszervezetbe a Ganz 32- es alapszarvezetóval, titkárnak jav. Horváth Lajos. Elfogadva; PB. és Pártválasztmányi javaslatok: A ker. Pártbizottság előzetesen megvitatta a: 72-es posta PB. és Választmány statisztikáját ós azzal egyetért. Keleti postaPB. és választmány statisztikáját ós azzal egyetért. BSZTK. PB. éa választmány statisztikáját ós azzal agyéért. Helyközi PB. és választmány statisztikáját és azzal egyetért. A^FTV. Baross PB. ós választmány statisztikáját ós javasolja, hogy néz'z'ők mag, a titkár kérdését hogyan lehet megoldani, mert Vaczulak elvtárs nem megfelelő PB. titkárnak. I I 1 fe. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom