Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1954-10-07
* . • ' “4- « * v 4 Merák elvtárs: Örömmel veszek részt ezen az ülésen annál is inkább,mivel itt a Ganz es” a MÁVAG kérdéséről is szó van. Egyetértek Pülöp elvtárs tájékoztatójának egy részével, akkor amikor elmondj -, hogy a szakszervezetek munkájában tapasztalható volt a visszaesés a munkaverseny szervezése terén. A szakszerrezetek felőőbb vezetői a B.K. jegyzés munkájával foglalkoztak és keveset a termelési kérdésekkel, a munkaverseny szervezésével. Ez azt mutatja, hogy nem eléggé szülés aktiva hálózatot tudunk még mozgósítani. Azonban Pülöp elvtársnak el kellett volna azt is mondania, hogy a pártszervezetek .sem foglalkoztak ezzel a kérdéssel megfelelően, Nem számoltatták be a szakszsz-vezeti funkciónáriusokat. Hiányzott Pülöp elvtárs beszámolójából as, hogy a B.K. jegyzés ideje alatt a dolgozóktól feljött; olyan hang, hogy az mondták "kibiztositja nekem azt, hogy jövőre ennyit fogok keresni". A Vasas Szákszervezet értékelése, alapján ez'komoly felada- I tót jelent az üzemi Bizottságoknak. Azzal, sem értek egyet amikor azt mondja Pülöp elvtárs, hogy a szervezés kérdése a MAVAG-ban elég jól megy. Véleményem szerint fordítva történt a MÁVAG vállalása, az üzem vállalását a dolgozók vállalására kellett volna épiteni. Ez ugy néz ki, hogy a dolgozók nem eléggé ismerik az üzem vállalását. Az üzemi Bizottságok felé célul tüztük ki az évos terv lemaradása érdekében a IV. negyedéves tér^ vet teljesítsék, illetve túlteljesítsék. Ezért megköveteljük, hogy a fela-. datokat lebontsák dolgozókra, valamint biztosítsák, hogy a dolgozók el' * legyenek látva anyaggal. Ehhez kérjük mi a Pártbizottságok segitsét. .A munkaverseny szervezés középpont;jában kell állítani elsősorban azt, amit vállalnak az üzemek. Mi ellenőrizni fogjuk az üzemek vállalását, annak teljesítését, egyrészt behívjuk beszámolni az elvtársakat, másrészt mi magunk is kifogunk menni, A munkaverseny szervezésénél megköveteljük a szakszervezeti aktíváktól, hogy határidős feladatokat, illetve vállalásokat szervezzenek. Szűnjön meg, hogy sablonos vállalások legyeinek az üzemekben. Mindezek mellett fokozottabb figyelmet kell fordítanunk a be nem vezetett ujjitások bevezetésére. Megalakult a Vasas Szakszervezeti központban a/ Központi Ujjitási Bizottság. Megfogjuk követelni szigorúan, hogy vállalati szerveink bevezzessék az ujjitásokat, valamint az Üzemi Bizottságok napirendre tűzzék ezt a kérdést. Ezzel kapcsolatban rendezünk egy ankétot. Az önköltség csökkentése érdekében megköveteljük műszakivezetőinktől, hogy tételesen mutassanak ki egy-egy gyártmányt. Megköveteljük, hogy az anyag és szerszám normákat dolgozzák ki. Szükséges, hogy a ^ P.V.B.-k beszámoltassák a Szakszervezeti Bizottságokat* a november 7. .munkaverseny állásáról. Az a tapasztalat, hogy a párt és szakszerrezet vonalán meg van az együtt működés a felsőbb szerveknél, azonban ez nem tapasztalható a műhelyekben. A kérésünk, hogy az egyik titkári értekezleten foglalkozzanak az elvtársak azzal, hpgy mennyire fontos az együttműködés. Rövidesen csatlakoztatni fogjuk a MÁVAG-ot, Ganzot Muszka felhívásához, mely szerint le kell adni azokat a szerszámokat, amelyeket nem használnak. Ezzel kapcsolatban a R.M.-ben szép eredményt értünk el - 80.000 Prt-ot. Tihanyi elvtárs: Beszéltek az elvtársak arról, hogy a vállalásokat le kell bontani. Itt az agitáoiós munkában feladat, mint a B.K. jegyzésnél, hogy a népnevelők eljussanak minden dolgozóhoz, megmagyarázzák nekik a vállalások fontosságát. A tapasztalatok eddig azt mutatták, hogy a dolgozók az üzem vállalásától függetlenül tették meg vállalásaikat. A B.K. jegyzés alatt a műszaki dolgozók is foglalkoztak a dolgozókkal. Ez is feltétlenül nagyon fontos, hogy ugyanígy foglalkozzanak továbbra a dolgozókkal. Mi adtunk ki egy villámot és egy vázlatot a népnevelő értekezletre. A jövő héten szerdán 50 legfontosabb üzemi agit-prop titkárt összehívunk, hogy megbeszéljük November 7.-’rel kapcsolatos feladatokat. A másik probléma a műszakiakkal való foglalkozás. Több esetben az volt a tapasztalat, hogy nem volt biztositva anyag. A pártszervezetek bízzák meg a műszaki vezetőket, hogy rendszeresen folyamatosan biztosítsák az anyagellátást. A másik dolog a műszakiaknál a munkaverseny értékelése. A sz alt szervezet egyedül ezt a kérdést nem tudja megoldani. ' T"' r ' ' — — a* i