Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1954-08-26
I ---7”—? ——------------------------— — ----------- -------ffi >-2- tó/%s"í ' *.Mi amikor a jelentést készítettük ugyanakkor beszélgeí^a^'^ó^ytáttunk a *V.B. szervezőtitkár elvtársakkal is. Ugyanez a tapasztalat'tá/^erfk folytatott beszélgetés alapján, mint amit a jelentésben is felvetünk. A p^Mqjcsoportoknak kb. 1/3 része az, amely jól dolgozik, ez ott tapasztalható, ahol fejlettebb elvtársak a pártcsoportbizalmiak. Csak nagy jelentőségű határozatókről tájékoztatja az alapszervezet vezetősége a pártcsoportbizalmiakat. Az igazgatóság, valamint a Minisztériumok rendeletéit nem ismerik. Jelenleg a pártosoportok nem használják fel a tapasztalatcseréket. Mint ahogy az anyag is foglalkozik vele általában a pártcsoportbizalmi értekezleket olyan formában tartják, hogy csak a feladatok felsorolásából áll. A kerületben a tag és tagjelölt felvétel aránya mutatja, hogy ezzel a kérdéssel nem megfelelően foglalkoznak a pártcsoportok. Nem tervszerűen, inkább azt 1 ehetne mondani, hogy I ötlet szerűen fogláLkoznak ezzel a kérdéssel. A pártcsoportok többségénél tudatos foglalkozás nincs ilyen irányban. Ez azonban nem jelenti azt,hogy a pártcsoportbizalmiak nem fo^Lálkoznak a pártonkivüliekkel, azonban ez nem kielégítő. Az anyag foglalkozik azzal, hogy milyen formában történik a pártbizalmiak tájékoztatása. 1/4 , 1/2 órás beszélgetésen keresztül. Előfordult olyan, hogy volt ahol 2 órás volt az értekezlet. Azonban ezen nem tudtunk részt venni. Általában ebédidő alatt tartják. így a határozatok jelentőségét k tiosak 1-2 szóval ismertetik, nem magyarázzák meg annak politikai célkitűzését, hogy hogyan kell a végrehajtásra mozgósítani. Maga a párttagság nem ismeri, Így a végrehajtással nem is megfelelően foglalkoznak# A pártcsoportok harcolnak a határozatok végrehajtásáért - itt nem is arról van szó, hanem arra kell törekedni, hogy a pártcsoportok tervszerűbben,tartalmasabban harcoljahak. Nagyon sok helyen elmaradnak a pártosoport értekezletek,vagy ahol rendszeresen megtartják, -mint ahogy mér mondottam - 1/4 óra alatt - ebédidő alatt tartják neg• Ez tapasztalható a Ruggyantába, a Május 1 Ruhagyárba, a MAVAG- ban, ilyen formában a pártcsoportok nem töltik be hivatásukat. A népnevelők és pártcsoportbizalmiak kapcsolatánál nem azt hiányoljuk, hogy a pártcsoport bizalmi és a népnevelő nincs beszédes kapcsolatba, hanem azt, hogy a pártcsoportbizalmi irányítja a népnevelő munkáját és számoltassa be, adjon neki segítséget. Ez nincs meg-, ez a kapcsolat rössz. A Május 1 Ruhagyárból kaptunk jelentést és az inatruktor elvtárs is kint volt megnézte az ilyen irányú munkát• ^Elekes elvtárs: Az anyagból ugy tűnik ki, hogy az egész kerületben megnéztük a párt csoportok munkáját és az egészre hozunk határozatot. Ha igy van akkor szélesebb körben kellett volna megnézni. Ugy gondolom, hogy ezek mellett az üzemek mellett meg kellett volna nézni a MAVAG-ban és a Ganz-ban is. Az mellett, hogy foglalkozunk más üzemekkel, figyelemmel kell kisérni a MASAG és a Ganz munkáját is# A javaslat foglalkozik a hivatali pártcsoportok munkájával is, azonban az anyag nem foglalkozik csak termelő üzemekkel# Ha ilyen formában küldjük ki a határozatot nem nyújt elegednő segitséget a hivatali pártszervezeteknek, mert ott nem néztük meg a pártcsoportok munkáját# A határozatok, amelyek kimennek módszerbelileg és felépítésükben is példát kell, hogy mutassanak az alapszervi vezetőségek számára# Hogyan •várjuk mi azt, hogy legyen tapasztalatcsere a pártosoportoknál, ha maga a határozat sem utal erre# Nagyon sok dolog a jelentésben túlságos általánosságban szerepel# Szabó elvtárs válaszából ugy tűnt ki, hogy a pártcsoportbizalmi megválasztásával kapcsolatban egy helyen volt hiányosság, viszont akkor nem lehet általánosítani# Tihanyi elvtárs: Nem egészen értek egyet Elekes elvtárssal# Az általános tapasztalat megegyezik azzal, ami az anyagban van. Pl. a Budapesti Ruhagyárban havonta egyszer tartanak pártosoport értekezletet - a taggyűlés előtt. Vannak egyes kivételek, de ez nagyon kevés# Általában a pártcsoportbizalmiak nem adnak a csoport tagjainak megbízatás# Kivételesen a MÁVAG 45-ös alapszervében nem igy van# A másik a pártcsoportok és a pártonkivüliek kapcsolata. Itt a legnagyobb hiányosság, hogy ninos meg a kapcsolat a pártbizalmi és a ^nevelő ti-■* . ... .. -.......................................................... . 1 fi. ■ . Mm----------------------------------------- -------------------------------------------------—— — I ■ —-