Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1953-10-23

' "'te- 4N'-5-: ■ " ■ f \ i rí » ® ' ■/ ( \ ■ tf~r’ i ■' -ahhét, hogy a területen mag tudjuk tanítani az elvtársakat, a helyes munkamód sze rre. Do ohhoz az osztályoknak ia kell segíteni, mert a ml látókörünk egyedül elég szűk* Ohlkán elvtársi A jelentés foglalkozik azzal, hogy a pártmunka leg­gyengébb .részt.az agitáoió. Sok sző ssstt már arról, hogy ng kell javitani. az agitációs munkát, főleg az agitáciős érvek kidftigozásá­­ről beszélünk* ds keveset foglalkozunk azzal, hogy tanítsuk meg a népnevelőket az agitáció helyes alkalmazására. Érveket dolgozunk ki, de kevésbé törődünk azzal, hogy ezeket hogyan feasznélják fal. Szer­veztünk mi már népnevelő tanácskozásokat, ami eredménnyel is járt, ds sz az utóbbi időben elaludt* Megállapítottuk, hogy a kampány-feladatok­nál jól dolgoznak a népnevelők* Ez azért van, mert akkor foglalko- 1 zunk velük, tehát nemcsak a népnevelőkben, hanem bennünk is van a hi­ba. Első feladat, hogy a népnevelőket tanítsuk msg helyesen agitálod. A kerületből nem jönnek k 1 az elvtárs ellenőrizni az oktatást* Sok esetben a szervezetekben arra hivatkoznak az elvtársak, nem lehet az oktatást megjavítani, mert áramkorlátozás vem* Ez igaz, de nem ez a döntő baj, hanem az, hogy nem megy at oktatási agitáoió* Maguk a ft funkcionáriusok sgy része is lebecsülik as oktatást. ‘ . I f • .. • * j Házi elvtárs: A jelentés felveti, hogy az agitáció á kampány fa ladat ok­nál felélénkül. Ez abból adódik, hogy akkor konkrétan meghatározzuk az agitációs érveket, ds utána már nsm határozzuk meg ilyen konkréten, csak általánosságban. Ezért a népnevelők nem tudják, mivel foglalkoz­zanak* A kerületi ée az üzemi aglt*prop* osztályokon ninos meg a kaposolat a többi osztályokkal* Pl* termelést agitáoió, tagfelvétel, tagdíjfize­tés stb* Msg kell beszélni, milyen segítség kell ezekhez agitációs rész ról* Ezen a téren kell javitani, hogy az aglt.xprop* osztály ne osffk általánosságban agitáljon, hanem konkrét célokkal* Sereal alvtárs: Az elv tár sak felvetették az ágit* prop* osztály hitéit* Valóban, az osztály munkatársai nem nagyon tudtak kimenni az üzemekbe, hogy az agit*prop*titkárok munkáját megnézzék, hogyan Y dolgoznak, milyen agitációt visznek a dolgozók felé* Ez abból követke -fe zett, hogy as agit.prop* osztály munkatártai is be toltak lsztva az üzemekhez, igy csak azokra a terülitskrs tudtunk néha kijutni, amelyek hozzánk tartoztak* z itt jobban iz ment az agitációs munka* Ahova nem mi jártunk ki. ott nem láttuk, hogy milyen módszerekkel dolgoznak. HS ez a beosztás megváltozik és nsm less saját területünk, hanem az égése kerület szervezeteibe kijárunk, nagyobb segítséget tudtok ad­ni az agitáciős munkához. Szabó elvtársi A jelentés célja az lett volna, hogy bemutassa az osz­tály munkájét és meghatározza azokat a feladatokat, amit végre kell hajtani, hogy ezen ketesetül msg tudjuk javítani az agitációs munkát az egész kerületben. Ez a jelentés nem érte ti a célját. Az első feladat - hogy a munkát meg lehessen javítani - az osztályon dolgozó elvtársakat meg kelltanitni az 6 feladatukra, a megfelelő irodalmak ás tapasztalat felhasználásával Tihanyi elvtársnak ki kall dolgoznia 1-1 részleg ée 1-1 elvtárs feladatát. Ez igen nagy feladat. Meg kell tanitani az ágit* prop.osztály munkatársait is az instruáló munkára* Tihanyi elvtársnak ki kellene mennie 1-1 munkatrással és ott helyszínen megnézni mit csínnál, hogyan ad zegitzéget a pártszer­vezetben és ehhez a munkájához aott kell segítséget adni* Nem tudom, mennyire ismerik az osztály munkatársai az egyes kormány­rendeleteket* Enélkül jő agitáciős munkát végezni nem lehet* A jelentés maga elég gyenge* Nem értek egyet azzal, hogy a jelentést aiszakltották az elvtársak a kinti munkától. Be kellett volna mutat­ni azt is, hogy az osztály hogyan segiti a KV. júniusi la tározatának végrehajtását. _ b i -7 — 7---------—------------------------------------------------------------------­­— ' i

Next

/
Oldalképek
Tartalom