Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1951-04-06
-2- i í i - • ’ ‘ . t A propaganda alosztály felé az elmúl■ 2 hónap sok nehézséget állított. ~ Sok uj Ezenináriunvezetóről kellett gondoskodni, mert az elvtársak nagyrésze pártiskolára ment, behívták katonának, eltávozott a kerületből, vagy más elfogadható ok miatt kérte leváltását. Külön «ea. kqll emliteni. ' hogy a Kossuth Akadémiáról járó 3 középfokú és 2 al ap f olcXprfhnag and i e ta szemináriumvezetőt más szolgálati beosztásba helyeztek. AzS^a^fftokiiak közül 10, a középfokuak közül 4 uj elvtársat állítottunk be. ssíagrfoku fluktuáció dacára komolyabb zavar nem keletkezett, mert az uj vet^ők résztvettek a szemináriumokon egy-két ?/. alkalommal, mielőtt *t-: vették, azonkívül pedig a régi vezetők munkaértekezleten a szemináriu^hallgatői felett gyakoroltak kritikát. Ily formán az uj vezető részben már megismerte a propaganda szeminárium munkáját, módszerét ás hallgatóit. ) , A szemináriumok színvonala az utóbbi hetek folyamán emelkedett, ez p ~ változás mint már említettem nagy részben a kongresszus hatásaként jer " lcntkezett, ezen kivül pedig szemináriumvezetőink magatartásánik tudható be. A kritika-önkritika egyre jobban érvényesül propaganda szemi; náriuflainkon. Irányt vettünk arra, hogy minden foglalkozás végén 15-20 perces munkaértekezletet tartanak, pl. Szécsányi elvtárs beszámolt : arról, hogy a rendszeres munkaértekezletek és egyéni foglalkozás döntő[ ; változást ért el munkájában, szemináriumában sikerült a kollektív szelf~\,lemet erősíteni, a kritika hatására Elkerült elérnie, hogy a ezeminári* . um leggyengébb hallgatója Skrada Lászlóné elvtársnő jelenleg a szeminárium legjobbjai köze tartozik. i i , A munkaértekezleteken a leggyakrabban felvetődő probléma a tanulásra" szánt idő kérdése, kiderült, hogy a hallgatók közül bizony még számo, ff san csupán az útmutatót olvasták el, nem olvasnak irod°lmat. Az oktató kádereket az alapszervek erőssen igénybe veszik más természetű társa-- "ffi dalmi munkádra is, azonkívül sokan sérelmezik "se vége, se száma" érte- ’i , közieteket. Többségükben vasárnapjaikat szánják tanulásra-"de gyakran- ff ilyenkor is agitációra megyek"-mondja Tátrai elvtársnő középfokú poli* tikai iskolavezető. Ugyanerről a szemináriumról G-rósz elvtárs a vasárnapon kivül a villamoson tanul, mert este soha nincs ideje tekintve, hogy későn jár haza a munkából. ff i Oktató kádereink túlterhelése abból ered, hogy apapszervezeti vezetőink :*4 lebecsülik a propaganda munka jelentőségét. ' .7 í . 41*i I Alapfokú szemináriumainkon a parasztpolitikai tárgyalása során éles vi- fff tákra adott alkalmat, A szemináriumok élénkek voltak. Ennek ellenére, ff megmutatkozott néhány hiányosság, hiba. Az elvtársaknál túltengett az-' elbizakodottság,'könnyen vették ezt az anyagot, 'éppen ezért érezni le- V hetett, hogy a vitáknak élesen "papír" ize volt, A kulák me-gh" tár ozás ;,H körül nehézségek merültek fel. Sokan elvtársaink közül azon az. állás- !ij ponton voltak, hogy itt az ideje a kuláklikvidálásnak/jakofeSári szeminári ti urnán, ez különöseen körzeti elvtársainknál vetődött fel./ M "4 A középparaszt munka rő alkalmazásával kapcsolatban ellenséges hangok is felvetődtek, a politikai iskolavezető beszámoltak, hogy több helyen' ffj felvetődött, hogy ezek szerint az ic kizsákmányoló, aki háztartási al- /ff kalmazottat tart, igy pártfunkcionáriusaink egyrésze. ff , ** \ Középfokú szemináriumainkon a szocialista iparosítás anyagát tárgyaljók 7 hét folyamán keresztül. Az anyag megértését elősegítette, hogy több • ffff szeminárium közössen látogatta meg'a Nagy hazafi c, filmet. A filmen keresztül értették meg, hogy mit jelent az iparosítás, a szocializmust ffff épitő ország számára, azonkívül világossá vált előttük az ellenség ffff aknamunkája is, j<5 nevelőhatást gyakorolt az elvtársakra. ffffff, ■i tó f , : h, t i 0 "X----- 7 ' ti "............." ’ ’ > l. 'ltóff I ■ ' 1