Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1951-02-15
í ~ -3_ / ' Elsősorban gondot kell forditani azokra az útvonalakra, ahol a g felvonulás fog folyni. A felvonulásnak az ütemtervét iramban meg- 1 adjuk. • J \ A kerületben két téren állitunk fel vitrineket,ahol k&feföpjsiük a legjobb sztahanovisták, brigádok képét, azon kivül .a lotáoőb eredményt elérő’ üzemeink százalékát is. Ebbe a 3 nagyij-fce^Jj^fflfeí\en r 03 szt. ' ——mm* Ják i Hozzászólások: Appel elvtárs: Azt a bizonyos tárgyat, amit a Vasöntődé gyárt, az országon belül más üzemi is gyártja és onnan kellene olyan öntőket hozni, akik speviáiisan ezzel foglalkoznak. 4 vitrin felállítását javasolom. i csikós elvtárs: A kongresszusnak az előkészületeiről beszélünk, akkor onnan. kell kiindulni, hogy az előttünk álló napi feladatokat jpararadéktalanul végre hajtjuk, a meglévő hibáink..t kijavítjuk. Ha ebből aszempontból nézzük, akkor leszögezhetjülcx azt, hogy vannak eredmények. Van a., ónban hiányosság is. Egyik, hoc.y a vers eny lendület emelkedésének dacára a Pártmunka területén vannak lemaradások. A tag ti és tagjelölt felvétel területén is van tennivaló. Beszélünk-e j k f \ azokkal, akik a kongresszusi felajánlásoknál kerültek felszínre. ; \ Ami a kongresszusi versenyt illeti, itt sem nagyon látszik meg a kommunista példamutatás. Áhhoz, hogy a kongresszusi hét meghozza a kívánt eredményeket, első sorban az kell, hogy az agitáció foly-, lyon a gyárakban olyan értelembe, hogy értékeljék ki a versenyt. Ezeket, az adatokat kapják meg az agitátorok, legyen szemléltető agitáció is. A kiértékelés nyomán kiadunk villám híradókat. Azonban, hogy mindez sikerüljön, ahhoz szükséges a-versenyszellem kialakítása^ a műszáki előfeltételek megteremtése. A műszaki előkészítésnél figyelni kell arra, hogy a kongresszusi hét után esetleg nem lesz annak a munkásnak munkája. A .kongresszusi hét után is munkaverseny lesz. Ne, hogy a kongresszusi hét után egy megtorpanás legyen. Úgy készítsük-a munkát, hogy a kongresszusi hét után tovább tudjon menni ez a lendület. Az ellenség is dolgozik, különböző megnyilvánulási formái vannak. ^ Feltétlenül fel kell erre hivni a népnevelők figyelmét és kíméletlenül leleplezni őket. ' ‘ Mi megszerveztük nagyvonalakban a kivonulást. Nem tudjuk, hogy a ' kerület milyen éldekorációt akar. A pénzügyekkel vannak itt bajok, Mi.azt tapasztaltuk, hogy a május 1-i felvonulás igen jól sikerült a MÁVhG-bán. Ennek a mintájára akarjuk megszervezni. Minden egyes csoport élére beállítunk egy hangulat felelőst. Dózsa elvtárs: Az építőipari jelentés jó. Ami a verseny kérdését illeti, nem egyezik a véleményem Csikós’elvtársével, hogy a napi feladalainkat maradéktalanul végrehajtsuk. A kongresszusi felajánlásunk az volt, hogy a napi feladatainkat jobban hajtsuk í végre, mint eddig. Versenyeznek egyes politikai iskoláink abban is, hogy melyik iskoláb-ól fog több sztahanovista kikerülni és a legjobb brigád. Ha a verseny nyilvánosságát megjavítjuk, akkor a versenyt javítjuk meg. Képezzen súlypontot a &ác P.B, ézok felé az üzemek felé, amelyek termelés szempontjából fontosak a kerület számára. Szombaton 13 érakor kell a Dózsa György ut és az Ajtósi Dürer sor sarkán lenni. Ez azt jelenti,hogy a munkát korábban be kell fejezni. Ki kell tárgyalni az illetékes minisztériumokkal, hogy adjanak engedélyt, hogy hét közben ezt az időt pótolni tudjuk. Dobó elvtárs: A műszaki értelmiségek bekapcsolása nálunk igen nehezen ment. A mai napon a műszaki értelmiségieknek 7Q%-a. konkrét felajánlásokat tett. Jövő héire a le„gfontosabb feladat,' hogy biztosítsák a dolgozóknak minden napra a munkát. ^ V ' ' ^ ■ . ________ I