Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1950-01-16

-7- * • * r Nem fogjuk soká hagyni, hogy a kerületünkben Kálvária tér, Golgota u, Hódervári utca, stb, legyen, rajta leszünk, hogy ezeket megváltoztassák. Hozzánk került a Keleti és a Józsefvárosi pályaudvar, egy Máv igazgatóság, és egy Máv tisztképző iskola. A keleti p.u.-n öalappzerv van. helytelen volt a X. kerülettől, hogy az Ötl-től nem küldtek pártiskolára, amikor már tudták, hogy nem fog hozzájuk tart tozni. Kiemeltek 5 titkár elvtársat, és olyan üzembe helyez­ték, ami továbbra is az ő kerületükbe tartozik. A Pénzverdében vezetőséget kell választani, az Egyenruhaipari­nál pedig a termelés terén nincs minden rendben. 1 Az alapszervek száma 17o körül lesz. Meghaladja a mi erőnket, azért meg kell erősíteni az apparátusunkat. Szükséges, hogy a szervezési osztálynak legalább 6 függetlenít tett munkaáársa legyen, az agit-prop osztályt is még két elv­társsal kell megerősíteni, a káderosztályon pedig meg kell te, lenni a 3 függetlenített elvtársnak. A kerületi tömegszervezeti vezetők vegyék fel a kapcsolatot a saját központjukkal, nézzék meg, hogy a többi ilyen nagy é# hasonló® jellegű kerületnek hány függetlenített munkatársa van, Szükséges pl. a függetlenített üzemszervező MNDSZ vonalon, igen sok nődolgozót kaptunk. Ezen a héten minden reszortvezető vegye fel a kapcsolatot a X kerülettel, kérjen át minden anyagot, ami erre a területre vonatkozik. Az üzemekből még a héten hivja he egyenként az agit-prop ősz* tály a propagandistákat, a kéderes a kádereseket, az ifi felel< söket a kér. MINSZ titkár, a termelési felelősöket a Nagy élv. társ, stb. A titkárokat és szervezőtitkárokat a kerületi titká; és szervezőtitkár hivja be egyéni beszélgetésre. A kisebb jelentőségű üzemeket és a körzeteket kisebb csopor* te, tokban kell behivni, megismerkedés Báljából,’ és - meg kell ad­ni nekik a szempontokat. A súlypont üzemeket súlypontként kell kezelni, de nem szabad most elhanyagolni a mi többi‘sulypontüzemUnket se. Foglalkozni kell az uj alapszervekkel, hogy ne érezzék idegen­nek magukat. Javasolja, hogy az értekezleteken a megnyitóban üdvözöljék az uj alap szervekből megjelent elvtársakat, a kerületi PB. nevébe] ben. Pénteken üzemi ós körzeti titkári értekezlet lesz. Napirendi pontok : 1./ Szabad wép terjesztése, 2./ Középkáderek oktatásának kérdése. 3./ A pártépités kérdése. Suhajda elvtárs beszámol a nyilvántartási statisztika állásáról. Az alapszervek 2o-ig beküldik az összesített kimutatást, és azt feldolgozva nekünk 25-ig kell beküldeni. Úgy néz ki, hogy be tudjuk tartani a haááridőt, és időre be­­küldjük a kimutatást. Villányi elvtárs megemlíti, hogy el kell majd késziteni egy rövid, egyhónapos munkatervet. A Minisztertanács rendelete alapján uj, egységes üzemi fegyel mi szabályzat lép életbe. Határozatok: 1./ a jövő heti PB-n napirendre tüzzük a tag és tagjelölt kér­dést, az elvtársak alaposan felkészülnek erre a vitára, . ^ r ' '

Next

/
Oldalképek
Tartalom