Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1949-12-05
r ----- ----------y ••—> x > m* > ' - M-3-A "Szent Ritában" a Köz túr.-: 'jé g térről és a Bezerédi. utcai iskolából valamint a líomok utcaiból "hii'Qktatják" a gyerkeket. Szám szerint nem tudjuk, de kevesebben jánnak, SÍnt a "Jó Pásztorba" A református egyházközség szintén vasárnapi vallás s félórákat tart a Csobánc utcai gyerkeknek,, a Kőris utcai egyházközségben. Úgy a református, mint a "Jó pásztor egyházközség vezetői felkeresték a áfatXHHÍKssx.íiÍBaixál;*x Csobánc utcai leányiskola ig; .zgaótnő jót, mosakodás végett, hogy készséggel beszüntetik a hitoktatást, ha ez t Írásban rendele tile, , megtiltják nekik. Ez azt jelenti, egyrészt, hogy a reakció között megvan a mefelelő összhang, de azt is, hogy ravasz módon Írást akarnak, amit bizonyára az ellenségekhez juttatnának. I Nincs tudomásunka arról,' hogy a többi egyházközségben szintén "hitoktatnának" bár a terület még nincs teljesen felderítve* Az emlitett egyházközségek vezetői játék-délutánokat, kulturdélutánokat rendeznek, amivel odaszéditik a gyerekeket. Előfordul még olyan jelenség is, hogy papok laknak az iskolában. k Mint pl. a vo.t Bencés gimnáziumban / jel nleg Fazekas Gimn./ ahol 3 volt Bencés paptanár lakik, közös lépcsőházzal, folyosóval a tanulókkal az államosítás éta, és a jelentések szerint gyanú van arra, hogy a középiskolákba felmenve, volt bencés tanulókat magánúton tanítják. Az ismertetett jelenuógefezazt mutatják, hogy bár kerületű nk lakóasága mindjobban felismeri az uj épitő szocialista ideológiát, és mindinkább kikerül a klerikális reakció hatásköréből, de az is kitűnik, hogy a klerikális reakció elszántan föl tatja támadását. Ez azt jelenti, hogy ezen a vonalon is meg kell javítanunk munkánkat, és az ellenség karjaiból ki kell vennünk hosszú kemény szívós munkával azokat, akik feívilágosulatlanságuk miatt vannak még karmaikban. Megállapítható, hog, kerületi iskolabizottságunk az MNDSZ a Pedagógus szakszervezet + Úttörő vezetőség rés zéről hiányosságok állnak te fenn. Az iskolabizottság részéről lo gfő ké nt abban, hogy' mindezideig eltűrte, hegy a Pedagógus szakszervezet tehetetlen kerületi megbízottja jelenleg is funkciój bán van, ahelyett, hog régen leváltottuk volna A Pedagógus szakszervezet tehetetlenkedik, a pedagogások továbbképz se tekintetében, semmi kezdeményezés nincs bennük, kizárólag a bürokratikus rendeleti utat alkalmazzák, ahelyett, hogy mindent megtennének, a kerület pedagógusai átnvelése célj'bl. Az MNDSZ részéről hiányosság mutatkozott abb n, hogy a szülői munka- I * közösség választásánál nem tudták kellően betartani azt, hogy a munkaközösségek elnökei mentesek legyenek teljes egészükben a kierlkalizmuatól, igy több helyen előfordult, hogy nem a legmegfelelőbb az felnök Az Üttörőközpont hibája, hogy nem figyelt fel kellő időben arra a tény re, hogy a gyerkeke egy részét a klerikális reakció különböző módszerekkel hatáskörébe vonta, es operatíve nem tett sokat, hogy az Úttörő mozgalmon kerestzül elvonja a gyerkeket a papok b. foláysa alól. Igaz, hogy az iskolai Úttörő felelősök kérdése még nagy akadálya ennel a munkának, kevés a megfelelő fiatal p dagógus, ós ennek megoldása gyökeresen a tanerőkérdéssel párhuzamosan oldódik meg. A kér. Diákszövetség vezetője újonnan lett beállítva, a jelek szeri.* aktiv, jól végzi munkáját. Körzeti álapszerveink részéről is hiányosság áll fenn. Meglátszik, hogy nem gazdái a körzetnek, mert bár be lettek osztv ______________________________________fi________________________________________