Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1949-10-28

» | L "­_ . 7' r ~ w ' <a» , - -• 3<*. i ^ •* vannak szervezve. Ebben az üzemben az utóbbi időben igen nagy fejlődés érezhető a munkamódszerátadóssal kapcsol"tban. . íl \ Varga János, Gál György, -zolnyik Árpád, Riszté) József szakmunkások, továbbá Varga Józs f, üe főző Andor, Deme L jós brigádja a normútl23 $­­ról 223 $-ra emelte. j Az eredményi gén nagy hatással van a többi dolgozóra. Érdemes megemlíte­ni, hogy 1 párttag van köztük. Kerületűn! b -n van még az üt-vasutá építő R.v., amely o szágos csúcsszerv. Itt leváltottuk a vezetés.Igét, mert nem dolgozott, hanem o„, más ellent áskálódott. Itt a pórtmunka csak felszínes v it. a dolgozók féltek a Párttól, főleg az érteim.i .uégiek. Ez az intézmény elég jelentős, éppen azért fokozott figyelmet fordítunk |l megerősítésére. Itt megjegyzem azt, hogy az épitő szakiban létrehoznak egy külön P.B.-t, amely az ügyeket követve, velünk eg; ütt i'Og„a intéz­ni. “z most van ki tárgy aló s alatt, az o szagos sze vezési osztályon. Kerületünkben jelenleg . helyen van építkezés. Mindenütt ki van építve a kapcsolatolyan formában, hogy az Üzemszervezés rendszeresen látogatja te ós utasításokkal ellátja eze et a csoportokat, valamint bekapcsoltuk a hozzá közelálló páxtsze vezetekhez. Pl. a Tűzoltóság, a Rádió, Klinika. ✓ önálló a Kossuth akadémia építkezési csoport, öz inmiivé sze ti Főiskola és te a Rákóczi tér 6 alatti építkezés, valamint a Nemzeti '■'zinház. Pártbizottságunk az Építőipar megerosilésére létrehozott egy bizottságát, ez előtt 2 hittel, amelynek a feladata az, hogy az építkezéseket minden szempontból megvizsgálja, vagyis a. Pártvezetőség, az ü.b. munkájút, önk­­költuégcsölckentéa*, az egyéni verseny* hogy folyik, vlamint műszaki szem­pontból is megvizsgáljak. Tagjai a következők* Kardos "irdor statikus mérnök I.T.-V Gárdony János, kőműves tTt-Vasutépitő Miilei Vilmos mérnök 'Épületszerelő Ide tartozik még az is, hogy a P.B. kialakításánál is figyelembe ka&fc te* ve-otűk az épitőipaxkERxkxiaáRX|Jxxin**xiisxM£xt, mert javaslatot tettünk er­re vonatkozólag. te. A politkal felvilágosító munka, mellett a. tagjelöltek fe~gótele is jól halad, mert fölve:,fink az építőiparban 2 h nap alatt 19 uj tagjelöltet, köztük mérnököt és technikust is. Kerületünkben az épitkez seknél 770-an dolgoznak. Ebből tag 116. Az épitőmunkások körében nincs el é^gó tud a okítva a Szovjetunió vezető­­sze epe sem az építés, sem pedig politikai vonalon. Pl. a Kossuth Jik; démién az építést vezető pallér megkérdezte egyik kő­művest, hogy az orosz műszaki tiszt szobája mikorra készül el? A válasz erre az volt, hogy nem tudom. Erre a pallér úgy akarta megsür­getni a munkát, hogy "Majd lelövi magát" , amire én azonnal lecsaptam és megmagyaráztam, ho,.y ez helytelen. Javaslom., hogy havonta tartsanak egyszer ...hkétot a szovjet építőipar fejlettségéről, és annak előnyeiről, és mutassanak rá az amerikai épít­kezés karos voltára. Javaslom azt, hogy a rendes pártnapi időpontoktól eltérően tartsanak min­den héten • : építkezésen politikai beszámol't. « A propaganda osztály ^ondoskodj n arról, hogy az előadók megjelenjenek és lehet3-eg fizikai melósok tartsanak a részükre előadóét. Harcos szellemre kell nevelni az építőipari dolgozókat és meg kell ismer­tetni őket a szocializmus perspektíváival. A párt és ü.b. mellett a ______________________________________ /O________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom