Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1949-10-21
u? \ i i A kódéi konferencia óta v„g„ett kádériünka ás a k. deroiunkával kapcso ..atos feltu^skok. \z országos káder ősz tály vezetésével másf-l napos kádörkonf erencidn, a nagyüzemi, kerületi és megyei titkárok, kádere sok me, ..vitatták módszereiket, beszámoltak a k.'dér munka hiányosságairól, a munkám d szerek oieg.javítását tartva szem e#lott. A kerületi káder konferencián megbeszéltük r. problémákat, melyek abban az időben jelentkeztek, ezáltal erősítettük Pártunkat azzal, hogy kiértékeltük a kádermunka eddigi tapasztalatait, Megtárgyal tűk, mit kell eliuxgnpi, ós mit kell továbbfejleszteni, mik az egészséges módszerek* Bepillantást nyertünk azokra a áderfeladar tokra, mel; ek a jcinben és a jöv..'ben rán* várnak. Rajk, Szőnyi árulásán keresztül a kötelező éberségre lett feihiva a figyelmünk. / Az árulók felett a népbiróság azóta az Ítéletet végre is hajtottam i./ De itt meg kell említenem, hog; a kötelező éberséget mi magunk sem hajtottuk végre. Példa erre a I ezőkérnim esete /Világosság 1949. X. 19. sz./ ahova a Világosság újságírója kiment, a gyár k kapujában nem talált senkit, 2c perces séta után a gyárban bent bement egy ajtón, amelyen egy tábla állt :"Idegeneknek szigorúan tilos a bemenet." Látta az építkezést, mely a magas kőfalra még egy magas szögeodrót kerítés építéséből áll. Nem tudta, miért kell ezt építeni, mikor a xxxi gyárkapun könnyen be lehet sétálni. Az éberség hiányáról panaszt tett a titkárnak. likőr a portás 'erről értesült,* kiabálni xezdett" öntudatos kommunistának az az erkölcsi kötelessége, hog, jelentkezzen a port. n, amikor ez üzembe lép..": Nehezen értette meg, hogy a portán nem az öntudatos kommunistákra kell vxy; ; zni. Az éberség hiánya a ká dérkonferencia óta a kerületben is megmutatkozott. Az éuerség llenőrzéoe nyomán a hiányosságok rrdtt Köves elvtársnőt .szigorú megrovásban, Ylncze elvtársat dorgálásban részesítette a Nagybudapesti titkárság* Bártblzottaágon belül megmuta koznak ezen a hé- »í még most is kisebb hibák, melyeket, ha elnézünk, azáltal nem hogy vérünkké válna az éberség, ezen a téren, hatfem lazaság válik úrrá, és az ellenséget szol^ géljük vele, > Megmutatkozik az éberség hiánya egőyb téren is. A kerületben Lefolyt re -.zűrt értekezletre párton kívülit küldtek be /‘Szívós Ottó/ "lefordult, hogy pártoakivülinei még a tagkönyváj is á tadta a megbízója. A jövőben ilyen esetekben, mikor szánt szándékkal az ellenséget építik be Pártunkba, szigorúan el fogún- járni. Beszélni kell arról, hogy a titkáraink között hosszú hónapokig o,tt lehetett a klerikális reakció egyik embere, kit mikor behívtunk azt mondta: Belőlem nem lehet kiépíteni az istenség fogalmát" Azáltal a materialista párttagság vezetését idealista eszmékkel megfertőzött végezte. Rákosi olvtárs a Dportcsarnoki >eszed.bon megemlítette, hogy pártunk vezetőinek meg keli érteni, ho0„ vagy - vagy. Egyik vidéki nagyvi.rosónkban szintén beleestek abba a hibába,. Nem tudták megállapi tani, miért tud minden párt-akciót előre az ottani .. eai-ció? Végül rájöttek, hog; az egyik adminisztrátor rendszeresen meggyén ja a papnak a pó- t ti tkokat, "út nekünk it: meg kell szívlelni, és ezen a te.; en nagyobb éberséget roll kifejteni. Épp agy politikai, mint gazdasági vonalon. Nem mindegy, hogy üzemi terveink titokban maradnak e a reakció előtt, ava,,y az é ügynökük végezi ennek a tervnek az adminisztrációs részét, ezáltal kiszolgáltatja azokat. ____________________________A_____________ - ; \