Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.103.a/1)
1951-01-14
Gondos kodnunk kell arról, hogy az oktatásban résztvevőéit ár aak é munkáját állandóan figyelemmel kísérjük. így módunkban lesz jo^an % válogatni a kádereket, rendszeresíteni az egyéni fogialkozés/^g^a\rocsabban, mint eddig. ■ -«• ' 'Tömeg kap cs ol^téinkerősitésé nek egyik fontos része, tömegszervezeteinkkel való foglalkozás* Legerősebb tömegszervezetUnk kerületünkben a DISZ. Ezt a $ ervezetet részesítjük leginkább segítségben. A DI3Z vezet ős ég válasz tás oknál pártaz ervezéeink jó munkát végeztek. I Elértük mindenütt, hogy a DIgZ-szervezetek megválasztották vezetőiket, i rendezték soraikat. De nem £rtük el azt, hogy felrázzuk a fiatalokat, több eredménnyel állítsuk be a térmelőmunkábát És nem értük el azt sem, hogy a DI3Z-szervezetek munkáját felhasználjuk Pártunk kiépítésére, erői sitésére, hogy uj, a munkában kiemelkedő DI3Z-fiatalokat vegyük fel a tagjelöltek sorába. A DI3Z-vezetőség választási munkájánál elértük, hogy másfélezerrel emelkedett a taglétszám. Egy sor Üzemben létesítettünk uj DI3Z- sz ervezetet. De nem értük el kerületünkben, hogy a DI3Z vezére legyen az / // 3 * <* ifjúságnak, hogy kellőképpen be le-j tudjon szólni pl. egyetemeinken a tanulmány menetébe, hogy üzemeinkben a fiatalok közötti munkaverseny meg^ szervezésében vezető legyen, vagy elég aktívan kapcsolódjon a DI3Z~szervezet a fiatalok párttaggá neve lésé ben. Nem is beszélve arról, hogy a DI3Z«azen keresztül kell elérnünk, hogy a fiataloknak megfelelő szakmát, $ honvédség és más szükséges területek felé irányítsuk a figyelmet. Az ifjúság látja szülei életéből, hogy az ő helyzetük más, mint régen volt. Mégsem tudjuk eleg jól kihasználni a fiatalok fri3s, í « fogékonyságét. Nem neveljük őket eléggé Pártunk szeretőiére, nem érzik pártszervezeteink gondoskodását. Pártbizottságunknak erre a szervezetre különös gondot kell fordítani, mint a Párt közvetlen tartalékcsapatára. Legnagyobb nehézség, hogy legnagyobb üzemeinkben a DI3Z-szervezetek nincsenek kellően kézben > tartva. Szükséges a kerületi D13Z-bizottsá got megerősíteni, s okka 1 több gondoskodásban, politikai támogatásban részesíteni, mint eddig. I & ^ ' -- - -te-..., te 'ctete.te íi.i.. , te'./tej., . V- ■ - , ■//).■ l . ..... ■ - 22*2 1 \-28-