Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.103.a/1)
1951-11-25
7-7 - ' - ~ ” ------------------------------------------------------------ja >- 21 - é m Bérzsák Béla, az Egyetemi Orosz Intézet párttitkára: Kedves Elvtársak! Ivét kérdést szeretnék felvetni. Az egyik az Egyetemi Orosz Intézetben a lemorzsolódással kapcsolatos ta asztal átok, a másik h kerületi Pártbizottság propagandaosztályának munkája* Az Egyetemi Orosz Intézet a múlt évben - ahogyan a Párt és az állami szervek értékelték - a tanulmányi munkában és a nyári katonai gyakorlatokban és más területeken is a legjobb eredményt érte el az ország összes egyetemei között. A tanulmányi év kezdetén a felső pártszervek és a pártszervezetek ellenőrzése folyamán olyan hibákra derült fény, amelyek ^ rá nagyon súlyos kárt jelentenek egész dolgozó népünknek. Az Egyetemi Orosz Intézetben a hallgatók 150-en felüli létszámban morzsolódtak le,üzemi munkás és szegény-paraszt származású egyetemi hallgatók, első_ másod- és harmadéves hallgatók, anyagi, tanulmányi és egyéb okok miatt. SxxaztxjEiEixii Egy egyetemi hallgató egy évben az állomnak, a dolgozó népnek több, mint 10.000 Pt-jába kerül, ami sok gép, mezőgazdasági érték kiesését jelenti. Röviden rá kell mutatnom ennek okaira. Mindenekelőtt a Pártbizottság, a pártszervezet politikai munkájában mutatkozó hibákat, a politikai meggyőző munka hiányosságait kell felvethem. Itt szeretnék rámutatni arra, hogy a Pártbizottság a múlt évben és ennek az évnek ak kezdetén nem tudta a politikai felvilágosító munkát, az agitációs munkát kiterjeszteni a pártonkivüli hallgatók széles tömegeire. Nem tudta as agitációt közvetlenné, az egyénekhez szolévá tenni. A hallgatók anyagi kérdéseivel, tanulmányi nehézségeivel nem tudott megfelelőképpen foglalkozni. így pl. elment az egyetemről olyan hallgató is, akinek távozásáról sem a Pártbizottság, sem a Tanulmányi osztály még egy hónap után sem tudott. A hibái: másik oka a MINisztérium részéről az átirányítás terén, a beiskolázás terén végzett, eléggé bürokratikus munka, az adminisztráció módszere. Az elmúlt évi nehézségek egyik oka volt az ellenség politikai tevékenysége, a rémhírterjesztés a hal lgat dk között ós egyéb nehéz só gek is. Egy példát szerethéle felhozni. A mostani első évben három . / . 28