Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.103.a/1)

1950-06-11

r - ' "" j- 2/b -A munkás paraszt szövetség megszilárdulása, a munkás ps osztály hatal­mának megnövekedése és népköztársas (Ágúnk uj alkotmányának elfogadása ; tette lehetővé azt, hogy felszámoljuk mindinkább a régi csöketényokot, amelyek népköztársaságunk fejlődésében akadályoztak bennünket. Igen nagy jelentőségű ezen a téren Nagybudapest megvalósulása, onollyol vég: megszüntettük azé a szakadást, anolyot a horthy reakció és elődéi Budapest és a peremvárosok dolgozói között tudatosan előidéztek, Nagybudapost megvalósulása a VIII. kerület életében is döntő változást hozott, mórt cA eddigi úgynevezett polgári kerületből, nagyüzemi munkás kerületté vált. Uj területek, uj nagyüzemek kerültek hozzánk ós a i friss vérkeringés jó hatása már mutatkozik kerülőtünk életében. A VIII, kerületnek, mint Budapest legnépesebb kerületének igen nagy szerepe lesz ós már van is várospolitikánk fejlesztésében azáltal, hogy megnagyobbodtunk és a fedadatok is megsokasodtak, mert nemcsak nagyüzo­­g-z mekot kaptunk hanem iskolákat, óvódás kát, lakótelepeket, lakóházakat*,' amelyek l'o és loo uj problémát votnok föl szánunkra, amelyeknek nog­­k oldása a kerületi Pártbizottság irányítására várnak. Pa kaptunk az eddigi 6 tonplonunlchoz még 5-öt, aminek már kevésbé örü­lünk. "Ennek a 11 ogyházközségnek fokote ruhát viselő szent vezetői mindent elkövetnek, még az úristen segítségét is leérik, hogy demokrá­ciánk fejlődését akadályozni tudják,” Hogy demokráciánk fejlődését megakadályozni non tudják ctz rajtuk kívülálló okokból történik. Mégpe­dig azért, mert megvan a ni erős Pártunk, anolynok holyos politikai vonalvezetése mindig szükobb ós szükobb torületro szorítja vissza eze­ket a varjakat, akiknek mozgalma előbb vagy utóbb az elhalás stádiumába fog kerülni. De túlbecsülnénk saját erőnket és lebecsülnénk az ollonsógot. ha ozokke] a tényezőkkel non számolnánk és non vennénk fel a harcot ninaen orőnk­­tel ellenséges munkájuk megsemmisítésére, A békéért folytatott harcunkban kerületi viszonylatban is megmutatkozott a fekete reakciónké. az aknamunkája. Mert amikor a béke bizottság/tagjai elmentek a józsefvárosi egyházközség plébánosához Blitzner úrhoz, nen is fogadta őket, Mi természetesen agitációs értekezleten kivittük, agitátoraink tudomáséra hoztuk ezt a népollenos cselekedetét önnek a 'papnak, aki ? napra rá, könyörögve nont a kerületi elöl Jár ónőhöz azzal" a kéréssel, had Írja alá a béke ivet, mert az agitátorok munkája követ­keztében - a hivok azt mondják róla, hogy háborús usZitó ős béke &llo­­nos és ő nen akarja, hogy a hivok elforduljanak tőle. A klerikális reakció elleni harcban egy-két ilyen akciónktól eltekintve még mindig nem lendültünk eléggé támadásba. Ezen a területen még sok a tennivalónk* Soha so feledjük ol azt, hogy a klerikális reakció ellő­ni harc. logorodményosobb eszköze agitációs és propaganda munkánk álta­lános nogorősitéso és a legszélesebb tönegokro való kiterjesztése. Jelentős része község politikai munkánknak az iskola politikánk további kialakítása. Az 19431-1.95o-e-s tánévbbn kerületünk középiskoláinak első 'osztályaiba, a hallgatók 58%-a munkás és paraszt származású. Ez az eredmény mutatja, hogy jó agitációs munkával eredményes front áttörést í hajtottunk végre, amely munkát elsősorban az üzemi dolgozóknak, do igen nagy mértékben a körzetJ r.lapoZerveJ.n.)<ro bíztuk# ll OHS?A« .</:í * .MVÉX7ÁV r ' . ‘ * * .* .'*'■■ * - * ' , , . ‘ t ■*■■“ ‘ ‘ — . ~1 *1 —r m

Next

/
Oldalképek
Tartalom