Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1955-03-24

, A középiskolákkal kapcsolatban úgy látom, hogy a kerület eléggé mellőzött a Főv* Tanácsnál* De a pedagógusok több esetben panaszkodtak a Főv* Tanácsnál még előforduló ember­telen bánásmód miatt is* A Tanács részéről az igazgatóknak tartott tapasztalatcserét látnám szükségesnek erősíteni. Lukácsi Iskoláink a jövő embereit nevelik. Ha ezt a jelentést nézzük láthatjuk, hogy a félévi munkában, a tanulmányi eredményekbe] nincs különösebb hiba. Azonban ez az anyag nem hozza ki elég élesen azokat a problémákat, amik az előző - PVB, által eln*< tasitott - jelentésben benne voltak, /: Pl, azt, hogy egyes helyeken 24-3o '%-os volt a bukás 3tb, »/ Az iskoláknál folyó politikai munkát illetően megállapíthatjuk, hogy a kerület alapszervei közül itt a leg-gyengóbb. A múltban az uralkodó osztályok egyik legfontosabb területe volt az iskola, és I ha megnézzük, hogy ezen a téren most'mi a helyzet nálunk Iá hatjuk, hégy ez ninos egészen igy. Igen sok kívánni valé van még az iskolákban dolgozó elvtársak, kommunisták munká­jában, Ennek oka, hogy a pedagógusok pártszervezetei igen gyengék, persze mi sem segítettük eléggé ezen alapszervek mu: kájáfe. Általánosságban javulni fcg az iskolák munkája a párt­szervezetek munkájának megjavítása és a pedagógusok nevelé­sén keresztül. Az igazgató elvtársak feladata, hogy sokkal jobban segitsék és vegyék igénybe a pártszervezetek munká­ját. Azonban sok hiba van a tanításhoz szükséges segédeszközök biztosítása terén is, E téren feladatunk, hogy afc üzemeken keresztül biztosítsuk az iskolák Ilyen irányú segítését és ne várjunk mindent a felsőbb szervektől. Éppen ezért egyet­értek azzal, hogy azokat az üzemeket, akik vállalták az is­kolák patronálását, hívjuk össze és foglalkozzunk velük újra K arányi: Az iskolák ázéztaá életében vannak olyan problémák, aaiket központilag kellene megoldani és nem egyenként. Az uttürő­­tóborhoz anyagi hozzájárulást nyu*jt az iskola, amit külön­­-böző rendezvényekből szed össze. Itt azonban az a hiba, hog nem tudunk megfelelő férőhellyel rendelkező helyiséget uiz­­t ősit ani a kerületben. Majorosi Fel szeretném hivni az élvtársak figyelmét a Kazinczi-u. fiú iskolában megmutatkozó olyant esetre, amit egy kisfiú mondott el, hogy a tornatanár veri őket. A pártszervezet munkájával kapcsolatban a hiányosságokat arra is vissza lehet vezetni, hogy igen kevesen vesznek részt a pedagógusok közül pártok­tat ásban. Kurozt Az anyagban foglaltakkal egyetértek, azonban ven egy-két dolog ami kimaradt. TJgy az úttörő, mint izkwlatt középiskolai területen problémát jelent az, hogy ebbe bekapcsolódjanak a pedagógusok is és ezen kersztül is 3egitsék a fiatalok nevei lósát. Mi még az év elején felvetettük a zt, hogy nem kielé­gítő a gyerekek természettudományos előadásokon ker sztül való materialista neviése. Ez azonban ennek ellenére sem javult meg, arait feltétlenül biztosítani kell az elkövetke­zendő időben. A hazafias nevelés terén már vannak kezdeménye zések, ami az utóbbi időben a középiskolákban is kezd meg­élénkülni. A felszabadulási ünneppel kapcsolatos különböző kezdeményezéseket kiállítás formájában népszerűsítsük. Egyetértek azzal, hogy a patronáló üzemek vezetőit hívjuk be, ahol beszéljük meg velük a patronálá3 módját. A megbe3zé lésen vegyen részt a Disz. is. rt 1 %- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom