Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1954-12-09

Í l. Ez a bizottság a Jövő héten üljön össze, dolgozzák át a tervet, s hozzák újra V.3. elé, utánna pedig tárgyalja meg a Hazafias Népfront Bizottság is. A terv politikai ré3ze valóban nem egészen jó. Nekünk most már bele kell venni azokat a feladatokat is. amiket még a K.V. határozata nem tartal­maz. /nyugatnémet kérdés stb./ Azonban a tervben n ogy suljfc kell helyez­ni a béke kérdésére is. A négy szakasza mi tervünkben is kb. megvan, osak egy kicsit élesebben kellene okét elhatárolni. Az első szakasz vég­­tfehajtásihoz raári3 hozzá kell kezdeni függetlenül afct ;lf hogy a végleges terv még csak később lesz kész, mert feltétlenül szemelőtt kell tartani azt, hogy ne legyen elcsúszás a határidőknél. Biztosítanunk kell, hoyg az agitáció már me induljon, és a régi népnevelőket kell kiküldenünk a területre, akik a tanácsválaszt ásnál is kint voltak. A népnevelőknél azonban már nem a mennyiségre, hanem a minőségre menjünk. Minden módon biztosítani kell azt, hogy kerületünkben a lo éves évfordu­lóval együtt a termelés munkáját is sikeresen végezzék üzemeink. Búd - pest fél szabad ltására 3zerrezzünk s kerületben műszakot, ugyancsak helyeö lenne ezt megcsinálni a őrület felszabadítanám is. A kereske­delmi szervezetek Is tudnak beindítani erre az alkalomra valamilyen É| formában mozgalmat. Biztosi tani. kell, hogy a műszakokon kivül beindul­janak az egyéb verseny fórnak is, amire a terraslé3Í és különböző érte­kezleten tegyenek felajánlásokat a dolgozók. A PTC. biztositaa, hogy keiületen h lül kialakuljon az üzemek, br^igádok sőt egyes dolgozók egymásközötti versenye is, amit a tervbe is bele leh t venni. - • Somorjai: A kerületben van egy csomó olyan vállalat, intézmény /kulturá­lis, hiv tali Stb./ ahol muntevers ny nem folyik. Jare solom, hogy a P.B. valamilyen formában indítsa be a versenyt az új­ságírók felé is, és 1-2 oklevéllel, vsgy dicsérő levéllel ju­talmazza a versenyben legjobb eredményt elérőket. ■ • - •' ’ - Takács: Annak nincs ser mi akadálya, hogy ezt megcsináljuk. Sőt véle­f ményera szerint még az operatív bizottságba is be lehet vonni ezekről a helyekről egy-két elvtársat, /pl. Orosz! elvtársat, vagy va­lamelyik színház Igazgatóját sth. / Határozatok: 1./ A P.V.B. hozzon létre egy operatív bizottságot, aki ekei a Bp.P.B. határozata alapján át kell dolgozni ezt a tervet, amit újra hozzunk V.B. elé és utánna tárgyalja meg a Népfront Bizottság is. Határidő : december 23. Felelős: Vágott elvtárs. 2./ Az Opeiativ Bizottság tagjaira von- tkozó Javaslatot még ezen a héten készítse el a PTO. ágit. prop. osztály és a Tanács közösen. Határi ő: décenber 16. Felelős: Kor11 né. Szőosné, Vágott elvt. 3,/ A PTO. biztosítsa, hogy kerületen belül kin! skuljon az üzemek, brigádok és egyes dolgozók egymás közötti versenye. Határidő t január 15. N Felel ős: Kört iné. II. napirend. Odz éné : Ismerteti az okta tással kapcsolatos problémákat. Ké rdé sek: Lukács: A tapasztalat alapján nővenfoer hónapban háry százalékos § / ; - V 3 — 3 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom