Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1952-11-27

' í ' %- 3 v Hatósági szolgaiatok munkái komoly javuláson mentők korósztűé Ebbon az évben befejezték az általános tanfolymáét, ahol levizsgáltak© Most már szakszolgálatonként folyik a-szakain képzésük. Ezekre a tanfolyamokra a hallgatók 8o-85 $~a jelenik meg® —. Hatósági szakszolgálatok külön-külön szeptonbor hónapban elvégezték a részgyakorlatukat, amelyen az egységek igen jól látták el a feladatukat*, tehát fel tudtuk mérni azt, hogy kerületünk milyen erővel rendelkezik. Kerületünk felsőbb parancs utasítására nov029~ón tartja a légoltalmi nagygyakorlatot, amelybe az összes szolgálatok egységeit bevonjuk, de a gyakorlatra csak azokat az’ogységeket, amelyek konkreten résztvesznek a gyakorlaton. Kilenc szakszolgálat működik korületünkben0 A Vöröskereszt kerületünkben igen jól dolgozik® 5o36 fő lett kiképezve,­­ebből 3473 fő van a területen ős ebből működik 1696 fő.Tartalék 1797 fő# . műszaki munkák kerülőtünkben közepes ütemben haladnak. Kerületünkben / lévő /3 db/ víztároló medencék földkienelési és keritési munkálatai több hónapja elkészültek, as aknában lévő zsilipszerkezetek javitása folya­matban van. Nyolc nyilvános óvóhely több hónapja elkészült, az ideigle­nes átvétel is megtörténtó Kőműves, azstalos, lakatos, mázoló és villany­­szerelési munkák hiányoznak, amit vállalatunk a kitűzött határidőre non teljesített© Többszöri felszélitásunk ellenőre ezek a munkál tok a mai napig nem készültek el© Kerületünkben 3 magaslati figyelő van. Itt is vannak kisebb hiányosságok amelyeket december 6-ig el kell végeznio 1 mentő állomásunk elkészült, az átvételkor.megállapított hiányok hely­reállít ás a - a határidő nov<jlo6 - még nen történt meg. Október elején megindult kerületünkben egy modern segély . y bése, itt a munkála­tok haladnak, január végére várhatóvá befejezése. A parancsnoki óvóhe­lyen is kisebb átalakítóéi munkálatokat kell végezni, ezt is nint a Ta­nácsház évóheléyt ebben az vében be kell fejezni. A Tanácsház óvóhely munkálatait e hónap 14-én kezdték meg. ..„„kiképzési munka igen-gyengén motn, mert a törzsben hosszú ideig nen volt kiképzési felelős# A szolgálatok kiképzési felelősei.n^m voltak kel­lőképen átfogva, mivel a törzs kevés létszámmal rendelkezett* Az uj ki­képzési felelős nemrég lett beállítva, az lesz a feladata, hogy átfogja a szakszolgálatok és a 1 kőházi tanfolyamok kiképzési ütemtervét. Politika •. munkánk igen le volt mr -dva® Az utóbbi időben a- lakóházi - ön­védelmi csoportok politikai helyettosieit nem tudtuk mindig megfelelő időben összehívni ós őket politikailag irányítani. A hatósági szakszol­gálatok politikai helyettesei rensseresen kaptak eligazítást a szolgáta­tok törzseivel együtt. Feladatunk a közeljövőben az, hogy a kerülotilégotanfolyanok teáidon még szorosabb He gyen a kapcsolat a kerületi Pártbizottság ős a tönegszor­­vezetek között. Ennek célja a törzs és az egyes szakszolgálatok munká­jának megjavítása® Feladataink: rőlTtlkai munka terén; felvenni a kapcsolatot a körzeti parttitkárokkal abból a célból, hogy azok jelöljék ki a körzeti politikai’f c*~ Idősöket) majd a kijelölt személyeknek politikai eligazítása# Felvonni a taposol" bot a -tönegsz orvosé tökkel, hogy azok poli­tikai előadókat hxzt is its anak a lége Ital mi *tanf tayan-kr' ©Szak—, LU *■ ' i

Next

/
Oldalképek
Tartalom