Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1952-09-24

Azonban az alapszervezetek zöméoen a tagság 5o tea jelent meg# sőt voltak olyan körzetek, ahol még ennyien sem vettek részt, mert olyan napon tartották, meg, amikor zsidóünnep volt. A tagság általában lelkesen fogadta a kölcsönjegyz ist,Hiány osság ál­talában, hogy a taggyűléseken nem volt szó az eddigi tapasztalatokról az előfordult nehézségekről.'A taggyűléseken kezdetben csak egy napirendi pontot tárgyaltak meg. Ezen úgy javítottunk, hogy megbe­széltük atitkár elvtársakkal, hogy a B.K. jegyzés mellett a többi feladat sem maradhat el. A kerületi népnevelőkonferencia jól sikerült, ezt megbeszélték az ü­­zemi népnevelő értekezleteken is. A 21.-ilakóterületi agitáció: 365o népnevelő vett részt, ebből 27oo az üzémi dolgozók száma, a többi helyi és tömeg3zervezeti aktiva volt. Az a tapasztalat, hogy a területi nipnevelőmunka igen sokat iaC fejlődött. Majdnem minden lakásban barátságosan, é3 szivesen fogad­ják a „népnevelőket, és a lakók maguk vetették fel a III. békekölcsönt, Hiányosság, hogy a körzetek nem igen tudják mozgósítani a területen paját aktíváikat. • A területi agitációnál feladat, hogy a 28.-i agitációt még joboan mej erősítsük. Fel kell hivni a népnevelők figyelmét, hogy sokkal türel­mesebbek legyenek. Meg kell magyarázni az elvtársaknak, hogy a beadoti jelentések mit tartalmazzanak. A sztahanovistákkaL való foglalkozás az üzemekben most fog megtörtén­ni. A vállalatvezetőkkel már beszélt a P.B. Vágott: Szerinte az ütemtervet csak túlnyomórészt teljesítettük, a­­zonban vannak olyan pontok, amit nem úgy hajtottunk végre ahogy kellel volna. Pl. Nem tudtuk 9o alapszervezetnél leellenőrizni a népnevelőhálózat megérd 3itését. A tömegszervezetekkel kapcsolatban megállapítja, hogy az elvtársak segítik a körzeti munkát, azonban a vasárnapi agitáció­nál nem tudták mozgósítani az előirányzott számú aktívát. Mindössze 496 elvtárs volt a tömegszerveztek részéről. A P.B. részéről két alkalommal adtunk ki agitációs szempontokat, azon­ban nem volt megfelelő a rátegagitáció irányelve. A kerületi népneve] konferendia elérte célját, 25o népnevelő volt ott, a résztvevőket túlnyomórészt küldöttválasztó értekezleten választották. Hiányosság volt, hogy kevés időt engedélyeztek a beszámolóra, enne!' következtébe! az e Ívtársak kevés agitációs érvet kaptak, amit felvetettek az érteke: let végén. Hiányosság volt még, hogy a jelenlévő népnevelő elvtársak nem minden esetben a jó módszert jegyezték meg, A körzeti kisülések < előkészítése jó volt. Nagy 3egitseg volt, hogy kulturcsoportokat tud4* tünk a területre irányítani, ami emelte a lakógyűlések hangulatát- Az üzemi lapok szerkesztőivel foglatkoztunk, aminek az eredménye a k i csönjegyzés alatt mutatkozik meg. Az 5 éves terv kiállítást megnyitot­tuk. Javasolja^ hogy az előkészítő elvtársakat munkájukért a P.B. di­­csérő levéllel jutalmazza meg, A vasárnapi ágitációval kapcsolatban alapszerveink mennyiségileg vég­rehajtották a mozgósítást, azonban »»e a minőség nem minden esetben volt megfelelő. Olyan népnevelőket küldtek ki, aki akkor végzett elő« szőr ilyen munkát. A 28.-i agitációnál a minőségre kell gondot for­dítni. Hiányosság volt még a vasárnapi agitációnál, hogy népnevelőink sok esetben szépítették jelentéseiket, és úgy tüntették fel, hogy nincs semmi hiba. Kérdések: H°rom: A népnevelők és a jegyeztető párok azonaosak-e» Hogy vannak előkészítve a röpgyülések. Kik a röpgyülés előadói, A taggyűlé­sen egyesek tettek felajánlást, azonban itt feladat, hogy ezek a röpgyülés után újra megtegyék felajánlásaikat, ás legyenek példamutatóak a jegyzésnél, ' * • *. yf * y o- 6 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom