Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1952-06-05

* '• •S- 5 _ ti n A bizottság reszortfelelősei általában kéthetenként tartanak n teszórt­­felelősöknek-értekezletet, ahol még kevesebb a létszám, mint a titkári értekezleten. Az értekezletek komolyságát veszélyezteti az is, hogy állandóanmás é3 más helyiségben tartják mog és az i3 előfordul, hogy a meghívón más helyiséget közölnek, mint ahol az értek;zlotet megtartják. A bizottságnak van kb. 15. instruktora, akik lényegében szívesen dolgoz­nának Disz. vonalon, de ezeket nem fogják össze, titkári értekezletre nem hívják meg és már több, mint két hónapja nem volt részükre megbe­szélés, A szervezetekhez a beosztásuk nincs meg. Ebből kitűnik, hogy nem kellene minden munkát „gyedül a bizottság tagjainak végezni, mert a 1 kerületben van kit aktivizálni, csak összefogni és irányítani kell őket. A .Disz. Bizottság ezen igen komoly hiányosságaiért elsősorban a kerületi Pártbizottság a felelős, ahogy Partunk Politikai Bizottságának határozata kimindja, hogy a kerületi párttitkárik személyesen felelősek a területükön levő Biszi szervezetek állapotáért. Természetesen oz ve­­©natkozik a Pártbizottság osztályvezetőire is, hogy a hasonló reszorto­­sokkal szoros kapcsolatot kell tartaniok, segíteni és támogatni koll munkájukat, A Pártbizottság olyan határozatot hozott, hogy a Pártbizottság osztály­­rértokezleteire hivják meg a Disz. ressortosokat, A szervezési osztály ezt rendszeresen végrehajtja. Az agit.prop. osztály csak havonta egyszer, hivja meg, a káderosztály fta van káderes szintén rendszeresen kéthe­tenként meghívja. Az egyéni foglalkozás, ami lényegében a legnagyobb segítség Isrme a reszortosok munkájához, a Pártbizottság oszt ály titkárai részéről nem történik meg. Pl. mióta Lakatos elvtárs elment, Szatmári elvtársnő egyetlen alkalommal sem beszélt az agit.prop, titkárral problémáiról. toAlapszervek munkája. A megvizsgált szervezeteknél a Disz, vezetőség tol jes, A Tejért, Budapesti Bútorgyár, Egyetemi Nyomda és Vendéglátó V, kivételével, A Disz. Bizottságnak nincsen arról képe, hogy az utóbbi időben milyen volt a titkárok és vezetőségi tagik fluktuációja. Azák a Disz. titkárok akik rósztvesznok a titkári értekezleten: megtart­ják: hetenként a vezetőségi üléseket, és egyre több azoknak a szervezőtek­nek a száma, ahol a pártv.zetőség részéről jelen van egy pártvezetőségi tag, vagy maga a titkár. Ennek dacára a vezetőségi üléseken határozato­kat nem hoznak 03 jegyzőkönyvet nem vezetnek. Komoly hiányosság, hogy a titkárok n„m nevelnek helyettest és igy ha a titkár más területre kerül, akkor olyan eset adódik, mint a Tonalitnál, ahol a titkár helyettes hat hete nem -hívott össze vezetőségi ülést. Itt a vezetőségben van ugyan párttag, mégis pártonkivüli a Dísz. titkár helyettese. A vezetőségi ülésen általában mindig a fontosabb központi kéődésekkel foglalkoznak, /vasgyüjtés, oktatás, békeharc./ Disz, Vonalon agitáció az egész vonalon nera folyik. Az ifikkel csak akkor beszéljek, mikor ifinapra, vagy taggyűlésre hívják őket, Ifju­­gárda nagyrészt az alapszervnél csak papíron van meg. Főleg nagy hiá­nyosság/hogy kerületünk egyik legnagyobb üzemében, az Athenaeumban; agitáció az Ifjugárdán keresztül nem folyik és bár papíron az ifjugárdá­■ 7”—7--------I----------I—*--------------------------------------------------------1 ■ - ■ mm —----------n ■mm ^ _______rt_________________j

Next

/
Oldalképek
Tartalom