Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1951-12-30

; r ' ' JB * • ,• ®- 3 -Ezeket a hiányosságokat osak úgy tudjuk kijavítani, ha pártszerveze­teink segítségévül, a szervezeti szonvonalat napról napra emeljük, Ezt úgy tudjuk elérni,'ha napról napra megbízzuk feladatokkal a Dísz szervezetet és ugyanakkor megmondjuk azt is, hogy hogyan hajtsák vég­re. Ha a m\Hikáhkbajn megszerzett tapasztalatainké t átadjuk, állandó, világoson érthető módszertani útmutatást adunk. Ha pártszervezeteink vezetőségi ülésen legalább tevőnként, va© kéthavonként megtárgyalják a Disz alapszó rvezet munkáját. A Pártbizottság resoib felelősei és osztályvezetői pedig fokozottabban foglalkoznak a hisz bizottság munkájával, és annak ro- I szórt fel ele se ivei. Hiba volt, hogy az ellenőrzést úgy a Dígz bizottság, mint az alapszor­vok felé nem alkalmaztuk olyan mértékben, mint ahogy szükséges lett volna. A jövőben szükséges, hogy a Pártbizottság titkára több esetben vegyen részt a Disz bizottság értekezletén, a Disznók pedig feladata, hogy a hiányos vezetőségeket most a tagkönyvcsere alkalmával maradék- ^ talanul egészítse ki és alapszervoi felé az ellenőrzést szervezze meg. Rá koll világítanunk azonban, hogy.a Budapesti Disz bizottság som ad megfelelő támogatást a kerületi Disz bizottság munkájához. Hozzánk a Budapesti Disz bizottság a problémákkal 1 1/2 év óta egyetlen cgyszor sem jött, de ugyanakkor a kerületi Disz bizottságot clhalmczza munká­val és ő sem neveli őket arra, hogy a munkát hogyan koll elvégezni. A Budapesti Disz bizottság a múltban nem adott megfelelő segítséget a politikai munkát akadályozó körülmények leküzdéséhez sem, igy a gazdasági problémák megoldásához. Ebben a kérdésben már némi javulás mutatkozik a Pártbizottság átirata után, do még mindig nagyrészt ki­ina gyarázkodé magatartást tanúsítanak. Feltétlenül szükséges, hogy a Budapesti Disz Bizottság változtasson eddigi magatartásánc Feladatunk;. ^ Pártszervezeteinket megtanítani a Disz-cl való foglalkozásra és fela­datukká tenni a Disszel való foglalkozást. A hiányos vezetőségeket a legrövidebb időn belül be koll tölteni a Dísznek az alapszórvozetok s egitségével« Meg kell nézni, hogy kiköt választanak boa vezo tőségbe. / rmunkéiban kitűnt fiatalokat, lányokat, fiulca t, katona viselteket, stb, / Biztosítani kell, hogy a fluktuációt minimálisra csökkentsék. Elő kell segítenünk, ahol még nem volt meg, a Disz tagk enyves erének a munkáját. Többet koll foglalkozni a Disz bizottság munkatársaival, munkájukat meg koll tölteni tartalommal. Több feladatot kell adni a Disz szervezetnek és meg kell tanítani őket a vezetésre, meg kell tanitani arra, hogy lehet és kell aktivizálni a Disz tagságot, hogy ellenőrizni kell a feladatok végrehajtását, / > J{ ________________________ , **, .jt » ti i

Next

/
Oldalképek
Tartalom