Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1950-03-03

Rudas Sándor: Bence elvtárs állításával szemben megállapít ja , „hogy aW^zemük *’ nem mindenütt tiszta. Steiner elvtárssal végigjárt7!? a ; üsTemet és azt tapasztalták, .hogy azokon a gépeken, ahol nem foly .k r^ndszeres munka vastagon van a pór a piszok. Az udvaron szétszór >$Ík amseiéjt papir, kőművesek dolgoztak az üzemben, a homok még mini .igt&W van az udvarban. \V ' László elvtárssal szemben a Bakács ügy tárgyalásán 25-1 ^elvtárs vett részt az értekezleten. Voltak olyan dolgozók, akik ismerték Bakács ténykedését, magatartását, múltját és az üzemben felismer­ve még az értekezlet előtt szétfutott a hire, hogy az üzembe akar­ják hozni. Nyomdaipari igazgatóságon közölték, hogy az üzembe fog kerülni, de olyan gyorsan jött, hogy nem volt időnk népnevelő mun­kával előkészíteni az érkezését. , Tömeg szer vezeti munkával kapcsolatban az .N .D. Sz. megalakulása folyamatban van, már 58 tagot szerveztek be, de csak 6o-nál lehet vezetőséget v. lasz tani. Az M.N.D.Sz. vonalán a m rcius 8.-Í nőna­pon már működni fognak. ifjúsági vonalon: 26 ifjúmunkás van az üzemben', rendszeresen tar­tanak megbeszélést, szem ináriumokat rendszeresen látogatják. Péntek László: Tudod-e ki az, akit a pártba való belépésre és a szeminárium Iá- - > togatásóra köteleztek? Rudas Sándor: Igen. A szeminárium beindulása 8 hónappal ezelőtt történt, akkor még csak propagandista volt, de igy sem volt tudomása arról, hogy valakit kény szeritettek volna erre. A többi hibák mellet fennáll az is, hogy a pártbizalmiakkal és népnevelőkkel nem foglalkoztunk eleget. Ezen a hibán is sürgősen javítanak. A klérus mozog az üzemben, feliér keresztel j árnak a dolgozók. Ez sajnos fönnáll, a népnevelő munka ráállításával igyekeznek ezt ki küszöbölni, többet fognak foglalkozni ezekkel a dolgozókkal. Elhanyagolták az egyéni ver. dny t, hónapról-hónapra 52 volt az egyé ni versenyzők száma, irányt vettek arra, hogy az egyéni versenyzők számát felemeljék. Úgy érzi, hogy mellőzik, nem beszélnek át velő kérdéseket, nem tart ja helyesnek, hogy a vállalatvezető elvtárs nem dolgozik velük. Előfordult, hogy a vállalatvezető elvtárs ajtaja be von zárva és értekezletet tartanak a titkár nélkül. Mit tettek azóta, hogy az üzemben kint volt a bizottság: Elsősor­ban nem volt munka tervük, kampányszerűen végezték a munkát. Amikor Sugár elvtárs kint volt és rávilágított, hogy terv nélkül nem le­het dolgozni. Elkészítették a inunkátervet, amely nagyon lcezdetle-' ges, javításra szorul. A lo-es bizalmiak megszervezése megtörtént. A népnevelő gárda kiegészítésre szorul, xxrtrt az ü.B. ti akár elv­­társsal átbeszélve szakszervezeti vonálról hozzuk át a jó kádere­ket.. Beleestek abba a hibába, hogy egy n Ívtársra 5-4 funkciót bíztak és egyiket sem tudta tökéletesen elvégezni. Oktatásfelelős eddig nem volt, már azt is beállítottuk. Sugár Miklós: Nem ért egyet Bence elv bár s sál abban, hogy üzemen belül jó a mun­ka szellem . Az üzemlátogatás során észrevettük, hogy egy dolgozó nagyon lassan dolgozik a gépen, beszélgetésünk folyamán megtudtuk,, hogy nincsen munkaversenyben és nincs is normája. Ilyen.formában nem lehet jó a munka szellem. Mester Albert: Nő hiányosságot abban látja, hogy a vállalatvezető elvtárs nem foglalkozik politikailag az üzemmel, nem politikailag nézi a mun­kamenetét. Tapasztalta üzemen belül, hogy az üzem egy része pisz­kos, az.udvar teli; van tégla törmelékkel, homokkal stb. ¥ >- 8 -^ ................... - - - i —--''•••" ■- — — — I

Next

/
Oldalképek
Tartalom