Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.102.a/3)
1949-06-09
/ Galgóczi Piroska elvt' rs közli, hogy az MSZP ügyével nekünk nem^icefl foglalkozni, mivel az közvetlenül az Országos/központhoz tartozik, átszervezésével is az foglalkozik-. 'Azáltal, hogy kerületi tömegszervezeteinkben ilyen sok kizárt gyűlt össze, fennáll a veszély, hogy azok nem lesznek a párt előiskolái. Péntek László elvtárs; A legutóbbi.bírálat óta a tömegszervezési osztály munkája egészében véve bizonyos javulást mutat, azonban meg kell állapítani, hogy nem lett keresztülvive az az irány, hogy egy-egy ember no legyen 2-3 szervezetnek is a tagja. Arra kellett volna venni az Iránét, hogy a termelőüzemekben főképen a Jzaoadsájharcos Szövetséget szervezzük, viszont az irodákban és kereskedelmi vállalatoknál az MSZT-t. A kerületi tömegszervezési osztály nem tartja eléggé kézben a bázis-tömegszervezotekét. Ezen a 1 téren is sokkal nagyobb éberségre van szükség. Tömegszervezeteink vezetőségének még ma is igen rossz, az öszszetétele. Helyes lenne ezért, ha átadnánk a tömegszervező töknek jó kádereket és igy azokat ténylegesen a Párt élői akoli-ivá változtassuk. Szükséges volna, hogy a tömegszervezőtökben dolgozó elvtársak részére külön szemi' náriumokat indítsunk, hogy igy is gondoskodjunk továbbié jlsjité sültről . Ugyanakkor fokozni kell a Világnézeti tanfolyam számlát, megállapítja, hogy az MNBSZ munkája nagymértékben feljavult és megszilárdult és a kerületi PB a jövőben az eddiginél több segítséget fog nyújtani az MNBSZ-nek, Szükségesnek tartja, hogy az Erzsébet körúti alcsoporthoz önálló vezetőséget állítsanak be. Javaslatára PB a következőket határozza: 1./ A tömegszorvezési osztály, valamint az egyes tömegszervezetek vezetőségét egy hónapon belül felül kell vizsgálni« Felelős: Székely B., Galgóczi P. 2./ A tömegszervezeti reszortok megerősítésére egy hónapon belül x megfelelő számú kádert adunk át tömogszervezeti munkára. Felelős:Péntek L.,Galgóczi P. II. 1./ Pontok László elvtors bejelenti, hogy junius 10.-én a Rottenbiller u.l4.sz. házban megkezdik a 9-es körzet részére a helyiségek rendb©hozatalát. Tudomásül sz olgá1• 2 / *' Az épületben levő Royal kávéház megszűnt, javasolja, hogy annak két helyiségét a kerület részére igényeljük ki. A titkárság tegye meg a szükséges intézkedést a helyiségek megszerzésére. 3*/ . Mezei Imre elvtárs: Az 5-ös körzet helyiségének építkezése befejezéshez közeledik. A munka továbbfolytatásához 5000 forint kifizetése szükséges. PB hozzájárul az 5000 forint kif izeté séhez.. 4./ A„választási telefonszámla 570 forintot tesz ki az MNDSZ- nél. Az MNBSZ kéri az összeg kiutalását. Az összeg kifizetésére később kerül sor. ¥_____________________jA_______________________ - - - -- - - - ■*- ■ -.............. .........—- - - 1 1 "■ * ' ' ‘“l nr-‘ ’- 2 -