Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.102.a/2)

1955-11-12

I r ' ' I SB j sok a kizárás, mert nem fizetik rendesen a tagdijat. Itt elsősorban magunkat kell megbírálni, hogy nem hoztuk ezeket az elvtársakat köze­lebb a párthoz. Többen mondtak, hogy többet kell kint lenn/i a dolgo­­\ zók között. A kölcsönjegyzést is ezért tudtuk sikeresen végrehajtani. Azt hlsezm, a mai pártbizottsági ülés megadta azt az irányt a Központi Vezetőség határozata alapján, amit a következő munkánkban érvényesíteni Í ke 13b . Egyet leszögezhetünk, hogy bizunk a párt politikájában és helyesnek tartjuk a határozatot és ez meg fogja hozni a sikert*. Az elhangzott javaslatokat figyelembevesszük. Kérem a Pártbizottságot, hogy bizza meg a Párt-Vógrehajtőbizottságot, I hogy dolgozza kia Pártbizottság tagjainak beosztását. Elsősorban brigádokat hozunk létre alapszervezeteink jellege szerint, első sorban a beszámoló elkészítésére. Továbbá káderelőkészitő bizott­ságokat a Pártbizottság tagjaiból. Ezen kivül az elvtáraak egy-egy alapszervezetet fognak segíteni a vá­lasztás ideje alatt. k ^ 3zőoanét Amennyiben az elvtáraak egyetértenek a válasszal és a javaslatokkal, úgy a pártbizottsági ülést befejeztük. rá A/te Jicfe jegyzőkönyvvezető. te \ 1 ' • 1 "T- tef *- 7 -1

Next

/
Oldalképek
Tartalom