Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.102.a/2)
1955-05-25
B 4* é / 6./ A Politikai Bizottság 1952,, április Xo-i és a KV,- 1954 évi tag és tagjelöltfelvét eléről, a párttagság számának és összetételének alakulásáról hozott határozata figyelembevételével nagyobb gondot fordítunk a pártépités terén mutatkozó lemaradások mielőbbi felszámolására. Gondosan ügyelünk arra, hogy az uj párttagok - tagjelöltek elsősorban az i~ pari munkások, értelmiségi dolgozók közül kerüljenek ki* Megfelelő arányban biztosítjuk a pult mellett dolgozók és a ksz-ekben kiváló munkát végző dolgozók felvételét is„ a./ Megvizsgáljuk, hogy az építőiparhoz tartozó pártszervezetcinknél I a vállalat összlétszámúhoz viszonyítva miért oly alacsony a párttagság létszáma és megtesszük a szükséges intézkedést,, b./ Kerületünk DISz szervezeteivel megbeszéljük a fiatalok pártba való felvételére vonatkozó feladataikat. c./ A pártépités keretén belül fokozottabb mértékben álünk a nevelés eszközével és célul tüzzük ki, hogy a párt tagjai kivétel nélkül 7" aktiv tevékenységet fejtsenek ki az alapssorvezotekben. Fokozottabb mértékben - a követelményeknek megfelelően - élünk a visszaminősítés lőhet ős égével. Rendezzük az egy évnél hosszabb idő óta tagjelöltek ügyét,, 7./ Célul tüzzük ki a kerületi Pártbizottság és az alap szervezőt ok kádermunkdjának megjavítását. Alaposabb, gondosabb ki vád#, gat ás sál meg kell akadályozni a káderek nagymérvű fluktuációját, írni elsősorban az alapszervezeti vezetőségeknél mutatkozik meg, annál is inkább, mert a Szervezeti Szabályzat rételmében rövidesen újjá kell választani a pártvezetőségeket. A kiválogatás során érvényt szerzünk a politikai megbízhatóság, a rátermettség, a káderek fejlődése elvének. Gondosabb kiválogatást eszközlünk a pártiskolára való küldés tekintetében. A tervidőszak alatt megvizsgáljuk a pto, kád ormunk áj át,, 8./ Az ifjúság nevelése érdekében nagy .gondot fordítunk arra, hogy a Pártrá szervezetek megfelelően foglalkozzanak a DISz szervezetekkel. A tervidőszak alatt a kerületi DISz Bizottsággal megbeszéljük,az Áfjusqg , között végzendő nevelőmunka fontosabb . kérdéseitJKonkrétan megvizsgáljuk a PB hat ározat dnak vég r oha j t ás át, a DISz Kongresszus előkészületeit» 9./ Feladatként jelöljük meg, hogy a kerületi Pártbizottság tagjai és az apparátus munkatársai minél több időt a helyszíni ellenőrzéssel és segítségnyújtással töltsenek ol. lo./ Célul tüzzük/ki a kerületi pártszervezetek tagdíjfizetési munkájának megjavítását. Elérjük, hogy a Szervezeti Szabályzatnak megfelelő progresszivitás be legyen tartva* A hátralékos okát agitációva'l meggyőzzük álláspontjuk helytelenért*géről és adott esetben f egyelni utón is felelős oégrevonás V oszköziünk®, föladatul tüzzük ki, hogy a kerület 93' $-os tagdíjfizetési állását a tervidőszak végére 97-98 $-ra emeljük* III. Tömegpolitikai munkánkban fejlődést hozott hazánk felszabadulásának lo* évfordulójára való fölkészülés, elsősorban azonban a Központi Vezetőség márciusi és áprilisi határozatának a széles dolgozó tömegek közé való le- Vitele, A tervidőszak, alatt is a legfontosabb feladat a KV. határozatainak megismertetése, ezen keresztül a pár!; és a tömegek kapcsolatának megszilárdítása. lí Í 7 ^ ^ ^ I