Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1955-06-30
r n-7-2./ A .Szervezeti Szabályzat és az 1952-es Politikai Bizottsági határozat értelmében a csucsvozetőségek és az alaps zenre zeti vezetőségek dolgozzanak ki perspetivikus ütemtervet uj tagjelöltek felvételére, valamiht ennek alapján foglalkozzanak a párt helyes utánpótlásáról. A h lyes irányban fejlődő birálatot tovább kell fejleszteni ugy, hogy az alul ről jövő bírálatokat mind a párt, mind a gazdasági veiaetés fö- i gadja el, a hibák kijavításáért mindent tegyen meg. A vállalat hangulatának és politikai nevelésének megjavítása érdekében a népnevelő hálózatot át kell szervezni, e munkánál érvényt kell szerezni a Központi V zetőség 1954. február 8,-i határozatának, e határozatot csúcsvezetőéig! és alapszervezeti vezetőségi üléseken mog kell tárgyalni -3./ Helytelennek tartjuk, hogy az ellenőrzés az átuforgalmi osztály felügyelete alá tartozik. Mivel igy visszaélések fordulhatnak elő, ezért javasoljuk az ellenőrzésnek közvetlen az igazgató alá való helyee és ét, valamint az ellenőrzési munka szakmai vitelére politikailag megbízható, jó szakembereket kell be állitani• Az áruforgalmi osztály élére politikailag és szakmailag megfelelő kádert szükséges kinevezni. 4./ A bürokratikus, áttekinthetetlen adminisztráció Helyett 1956- évre olyan rendszert dolgozzanak ki, amely lehetővé teszi az anyagfelhasználás étolfajtánkinti menetközbeni ellenőrzését, mert jelenleg csak az időszak lezárta után állapítható oz m g, de akkor is csak globálisan. Au elszámoltatásra kiadott áruféleségükkel szemben a dolgozók anyagi felelősségének m;, gáll ap it ás át f illetve bevezetését rendszeresítsük. Amennyiben erre ‘ lehetőség van az előre nyomott blokkok helyett a pénztári elszámolást valósítsák meg. rc 5./ A termelőüzemeknél olyan rendszert kell bevezetni, hogyja tor mól ő részleg szállítólevélen adja át a készáruraktárnak az árut, hogy a bo érkezett árumennyiség ott okmányokkal igazolható le gyón. valamint javasoljuk a készáru rakt ffi által kiadott árumennyiségek ellenőrzését és az áru csak két aláírással legyen kiadható, A vendéglátóipar! munka kulturáltságának emelése érdekében ;; vas óljuk, hogy az egyes üzemegységek megfelelő fogyóeszközzel legyenek ellátva. Javasoljuk továbbá az üzemgazdasági osztályvezető leváltását, mivel mind dolgozókkal, mind a gazdasági vezetőkkel kapcsolata nem megfelelő. igyekszik ellentétet szítani a vezetőség körében, pártból kizárt* Elvtársi üdvözlett TM1: ! VI. kor. Pártbizottság \___ 20 1 _ . 7________________________________________________________________ .________________