Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1955-06-02
r~ —i I ti:"' -i- I Szentes elvt.: A pártszervezet tekintélyének kérdése. Csak^formális “---------------------— volt a pártszervezet felé a tekintély megadása, zeni minden esetben biztosította a pártszervezet tekintélyét pl. a taggyűlésen a megjelenés. Á racionalizálásnál voltak olyan esetek is, amikor a part szervezettel és a szakszervezettel tudatosítva volt, ho£>3 kik kerülnek el és kik maradnak, s a megegyezés ellenére io máskép történt. Én azt javasolom, hogy a pártbizottság hozzon határozatot, hogy az építésvezetők kérdését vizsgálja felül a vállalatnál. Az építésvezetőknek, nemcsak szakmailag, hanem politikailag is jó munkát kell végeznie,., Szeretnék párszóval foglalkozni a profil eltolódás kérdésével. Van egy nagyon érdekes eéöt, a Tógazdasági Mélyépítő Vállalat halastavakat van hivatva építeni, e helyett az t'rtént, hogy utat épit, se gépe, sem szakembere nincs hozzá. Ugyanakkor a Betonutépitő Vállalat pedig halastavakat épit. Benno elvt.: A párttagok akarategységével kívánok foglalkozni é3 .... Bzwn belül a pártszervezet tekintélyével. Ebből az elvi rc kérdésből kellene kiindulni. Nemcsak az alapszervi pártszervezetnek a feladata, hanem minden egyes kommunistának. En azt hiszem, ha erről az oldalról nézzük meg a párt ###///# tömegpolitkai munkát, akkor kitűnik, az, hogy a pártszervezet vezetőségének bizonyos gyengesége, az igazgató és szakszervezeti bizottságnak az érdektelensége is. A pártszervezet vezetőségének a liberalizmusa. A párttag felelőséggel tartozik a párt politikájának az érvényesítéséért. A pártvezetőségi ülés ugy zajlik le, hogy megvitatják, mit tehetnek a kommunisták, mire mozgósítsák akkor ezen a pártvezetőségi ülésen a szakszervezeti bizottság is feladatot kell, hogy kapjon. Ha eb nem igy van, akkor kialakul egy helytelen irányzat. Akkor nem érzi, hogy olyan feladatot Kapott, amit neki kötelessége végrehajtani. Hat szakszervezeti funkcionárius van és nincs egy függetlenített pártfunkcionárius sem. A szakszervezeti funkcionárius i3 a párt politikájának érvényert sitásével van megbízva. A párttagokat felelőssé kell tenni a feladat végrehajtásáért. Én azt hiszem, hogy az igaz ró gatu is olyan tagja pártunknak, mint a másik, és a párt Szervezeti Szabályzata ugyan ugy vonatkozik, mint a többi elvtársra és van valami köze a pártnak, hogy alkalmazza az elvtársat, mint igazgatót a vállalatnál, nem helyén való az, hogy amikor az igazgató elvtárs arra hivatkozik, hogy átvett egy örökséget 1 évvel ezelőttjéö, hogy kispolgári szellem uralkodik. A kispolgári szellem az igazgató elvtársnál is megmutatkozik. Akkor, amikor a racionalizálásnál a kispolgárok bennmaradtak, és ugyanakkor a kádereknek számító fiatalokat pedig elküldik. Ez is egy liberalizmus megmutatkozása. Az igazgató elvtárs, mint szállás-népnevelő. Azért nem végzi, mert akkor, amikor népneveié társaival kimernie, akkor a másik elvtársnak más elfoglaltsága van. Az igazgató elvtársnak, mint igazgatónak jogában áll kimenni akármelyik szállásra és politikai áMxsg gnknkát végezni. L ._____________________________fo .