Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1954-02-04
£. w‘ i . } * -• ,■\. > ■» 5 ■» i . r ^ \ r 1 * , X Ez jelenkezik mennyiségben, azonban holytolon lonne úgy értcJ-toeejad.^ hogy ez a minőség rovására történhet, &■ művészeti munkán keresztül is.._ növelni, szórakoztatni Kell dolgozóinkat bírálni a hibákat a maradi a regi ideológia elavult módszerek ellen, Segíteni 'orééiteni s támogatni kell azt az uj fejlődőt&zőlesiteni kell dolgozóink "ismereteit növelni öntudatát, Mog kell ismertettni történelmi múltúnkat haladó hagyományainkat, Szovjetunió és a hépi demokratikus államok kultúráját, ját. A" klaszikus és az uj haladó alkottacrakat-- jaüveket. Egyet nem szabad szemeiéi téveszteni művészeinknek azt. hogy-enyészetünkkel, mindenekelőtt a nép'a párt az államunk érdekeit kell, ho^T^-szolgálja. A Központi Vezetőség $uninsi határozat - amely fordulópontott jelent Pártunk népünk életében - megköveteli, hogy alapos cllenzóO-Nqlá vegyült eddigi munkánkat különböző területen meg kell néznünk, hngy-mlyen hibáka kát követünk el 'a munkában, hogy ezeket felszámoljuk, hogy mily<ui eredményeket; értünk ék eddig, amelyre támaszkodva megjelöljük a tövábBvjfajkadat ainkat, * • X, Elmondhatjuk azt, hogy a kerületi Pártbizottságnál csak általában dolgoztuk fel a Központi. Vezetés ég határozatát konkrétan azonban nem elemeztük, hogy milyen következtettéaéket kell levernünk a művészeti intézmények pártszervezeteinek munkájával kapcsolatban* Meg- kell mondanunk azt, hogy egy ideig azt a téves nézetet valottuk, hogg? e területen csak módszerbeli hibák vannak elvileg minden rendbe van, A valóságban azonban ez másként all. Kimutatható ez. a Pártbizottság munkájában a-oiwfcész.eti terület lebecsülésében* káder politikában egyes^caotekhen f.elelőtléh--^^ kijelentésekben. Nem fektettünk kellő súlyt arra, hogy égterületen neves pártunk szánára megbízható művészek lépjenek be a pártba. Például az Ifjúsági Színházban Sebők -Manyi elvtársnő - egy kitűnő szovjet fiatal szerepének alakítása után kérte a pártba való felvételét s a Pártbizottság megígérte - felvétele még a mai napig sem. történt meg, S a kellő indokott nem kapta meg, hogy iádért. Ez a tény is hozzá járulj ahhoz, hogy a tagjelölt felvételi munka az 1553.-as évben a legtöbb művészeti in- „ téznényben leállt. Hozzá kell tersen azt, hogy a Központi Vezetőség régi tagjelölt felvételekre'vonatkozó határozatát ezen a területen maradéktalanul végrehajtották* A kerületi Pártbizottság munkájában volt merevség egyoldalúság ami megmutatkozott abban, hogy az e területen dolgozókat szűklátókörűén csak a politikai megbízhatóság szempontjából nézte. Ezen keresztül alakítottunk általános véleményt egy-egy művészről. Nem tanulmányoztuk elnélyülten a művészi munkát azt, hogy egy-egy művész az alkotómunkán keresztül mitnyújt dolgozóinknak s azzal.mennyiben segíti elő a fejlődést haladást. Ez. a szemlélet nagautánvonta, hogy művészeink számára nem tettük vonzóvá pártunkat nem növeltük a párt iránti bizalmat, inkább elszigeteltük őket, E terület megnemértéséből és lebecsüléséből eredt az,, hogy hosszú ideig a művészeti intézmények pártvezetőségekben többségében műszaki dolgozókat állítottunk be. A függetlenitct funkciókban munkapadok nelől titkári teendők ellátásával bíztunk meg elvtársikat. Előfordult az. hogy hiányos felkészültségű mozgalmi tapasztalattal"nem rendelkező elvtársat állítottunk be, akinek kedve érzéke sem volt a rábízott feladat megoldásához. Ez történt például az Állami Operaházban Simon elvtárs beállításánál, aki a legjobb indulattal igyekezet dolgozni de a fenti^ hiányosságokból adódott, az. hágy súlyos hibákat követet el, olyan téves nézeteket hangoztatott, hogy az; "Állami Operaházban a párt állami pillérét a műszaki dolgozók képezik". Jhh ■ ' 7* '/ ' ' ’ - -