Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1954-03-25
rI .-fe \-4- '‘"--fo : Kövőtkozésképen az al-.pszorvezetak többségében a jalölő bizottságok javaslatai bírták a közvélemény bizalmát, Ez mutatkozott meg termlő üzemeinknél, ahol a javslatok 92 %-a, vagy hivatali alapszervezeteinknél, ahol 88 %-át alkalmasnak minősítette a párttagság. Általánosan elmondhatjuk, hogy az j vezetőségek megválasztásánál igen igényesek körültekintőek voltak párttagjaink. Bizonyítja ezt, hogy pl, az említett két jellegnél 8, illetve 12 %-át a javasoltaknak nem fogadták ol, Hiába akartak erőszak és befolyásolás utján pl, az Orvosi Műszergyártó Egyesülésnél 2 főt bevinni a vezetőségekbe, mert a közvélemény azokat alkalmatlannak találta és elutasította. Hasonlóképen hibáa fáradozott az üdülőhelyeket El. .átó Vállalat Igazgatója és személyzeti vezetője, hogy kiszemeltjük bekerüljön a vezetőségbe, mert a tagság feltárta azok hibáit, túlmenően még azt is, hogy tőzsdés volt. Az éberség fentiek következtében néhány kivételtől eltekintve mindenütt helyesen megmutatkozott. Ez volt alapja annak, hogy nem kerülhetett be pl, a VI/2-es körzetben a vezetőségbe Mezei Imre, mint kereskedő, vagy Linka Imre elvtárs a Köuponti Építőanyagéi látónál, mivel nincs 1 éves tagsága. Gondja volt a tagságnak többnyire arra is, hogy a megválasztásra kerülők szeme-yos libáira is rámutasson. A VI/2-es és VI/3-as körzet összevont vozotőségválasztásén helyesen mutattak ár az olvtársqk, hogy nem helyes, ha a volt hármasba tartozók Jíomosné elvtársnőt, mint onnan jelöltet agyon dicsérik és nem mondják el nüi hol volt munkájában hiányosság, hogy azt kijavíthassa* Megállapítható, hogy alapszervszetóink döntő többsége jelesre vizsgázott gereinccss -gből, őszinte helytállásból. Véleményét nyílton és titkosan egyformán nyilvánította, igy hibáa javasolta az Elektromecahnika jelölőbizottsága volt párttitkár át, mert a párttagság, mint nem megfelelőt nem vette fel a jelölőlistára. Nehéz volna még ogy olyan esetet említeni, mint ami a 62-cs Fosta Pártértckczletén volt. ahol dicésret halmazzal árasztották el Nagy olvtársat a volt Pártbizottság! titkárt, nyíltan egyhangúi \g elfogadták a jelölőlistára való felvételét, titkosan pedig l®sz vázták. A vozctőségvál.’sztások értékelésénél m?;;állapítható, hogy azt üzemeink többnyire mogf . lelőon kapcsolták osszTM. Pártunk III, Kon; rossz u sáv al, helyesen mozgósítottak ezon keresztül a kongresszusi versenyre, ennek tudatában korültoünk fcor/ cloüzeme inuk, szöv ük: setéinek 86 %-a tutt felajánlást a kongresszusi verseny©:e. megmutatkozik, hogy párttag águnk élére állt ennek a kezdeményezésnek is, mivel ezeken helyeken 88,9 .--a vau v...rs-.nybTM n pl, Kóti Ferenc olvtárs a Budavill pártitoár- va lalt , hogy birgádjánal március 31 helyett március 21-ig végez ..1 egy munkát, est példamutatóan teljesítette, As a tény azonban, hogy pár-fc tagjaink %-a .zekén a tcríi.U-tokon kimaradt a versenyből mutatja, hogy von még tennivalónk jócskán .ezen a téren. A vezetőségválasztások rum kis mértékben járultak hozzá a hoz, hogy eddig már a rü ajánlások 8o,7 %-át tel j-sit; tték és ilyen mórt ékben uj vállalások szülöttek termo lő üzemeinkben. Jüant á váll alások szül .ttok/ kerületünk egyéb jülogü vállalatinál is, mint pl. az Autókor, Szót alapsz. rv jzetü gépállomás patron ál ás ót vállalták. ^ 1