Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1953-12-03
í 7 —i I ra ft , J Javaslatunkra ezeknél a párttagoknál egyenként be ez .Iga-uok, s többségét kiz-árják az oktatásból. A titkár elvtárs szerint -ezek. a hiányzók azokból a dolgozókból tevődik össze, akiknek kb. 6-700 forintos keresetük van, és a munkaidő után még más munkát is vállalnak. A Dózsa főműhelybon hasonlóan csak a megjelenésre fordítanak gondpt, és ennek ellenére, a szemináriumok mégsem teljes létszámnak. Mindkét alapszervezetben a - értve zet őség ellenőrzése, fern/lis, benéznek a szemináriumba de elvi segítséget nem adnak a szeminárium vezetőknek. FGnt már említettük, hogy a titkár elvtársak, de a vezetőségi tagok elméleti színvonalé nem minden esetben üti meg a mértéket. Titkár elv kársaink többsévé a párttörténot I. és II. évfolyamán tanul. A titkári konferenciák tapasztalata is azt mutatja, hogy legfontosabb elvi kérdés inkkul pl, a nunkáö^púrasat szövetség kérdésével nincsenek tisztában az elvtársak. De a titkár elvtársak részéről is fegyelmezetlenség mutatkozott. Igen sokai hiányoztak a konferenciákról. Hiányzásuk okát most vizsgáljuk ki. Értelmiségi és művészeti intézmény cinknél nagy'létszámú értelmiségit vontak be pártoktatásba /970 fő/ köztük sok helyen 30-37%-ban pártonkivülieket is. Székben az alapoeervoaetekben a : vonal biztositása^?elméleti tanácsokat fogunk szervezni/ Irószcvetség, Opepa/ melyek szorosan együttműködnek a kerületi elméleti taháccsal. Továbbítani fogják az általánosan felmerülő problémákat, éo azokból minden propagandista részére konzultációt vagy elTMa '.irt fognak tartani, i Alapoz er veink jó vagy rossz okt 7. tási munkáját bizonyítja a propaganda anyaggal \aló foglalkozás .is. Általános jelenség, hogy fordítanak kellő figyelmet .arra, hogy a propagandisták között terjesszék és felhivják a figyelmet a "Propagandista" c. folyóirat fontosságára, ami jelentősén segítené munkájukat. Kerületünk An kb, csak a propagandistáink fele fizeti elő, és még ke /ose'-’/r tanul t mányozzák a Társadalmi Szemlét, Anyag-Adatsz 'lu 'lt tást, s : folyóiratokat, Alapszervezeteink, egy résznél rendesen,, j el-/itősé * 'n-vk • ;f elei tan foglalkoznak a prep. anyag terjesztésével, 11. a Közi eke -'ősi Ai >a Íróban, Gyapjubegyüjtőknél, Dózsa főműhelyben. Ezekben az • li -szerve - zet okben van anyagi clclőa, aki igen lclkiismor ötösen ,zi cl a feladatát, rendszeresen cl3zánoll ás ágitu^-ót fejt ki a propi r a, anyagok iránt. i .-1. I . .. .. . ta ,