Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1952-08-14
r n Szakmai előadást kell tartanunk a titkároknak arról, hogy hogyan szervezzék meg a muokaversenyt, hogy az ne legyen kampányszerű. Ugyanezt kell megtartani a népnevelőknek is, - őkis segítsenek a mozgalmak kiszélesítésében. A népnevelők egy-egy összejővetelnn mutassank rá arra, hogy egyes mozgalmak hogyan segitik elő a termelést, a terv teljesitéóót. Minden titkár elvtárs jobban dolgozik az alapszervben, ha mi politikai tartalommal megtöltve tartunk egy-egy előadást. A szakszervezet sem tölti be azt a feladatot, amire hivatva van. Szükséges, hogy szakosítva összehívjuk a szakszervezeti elnököket és megmagyarázzuk, hogyan kell biztosítani a verseny nyilvánosságát. Tudni kell nekünk, hogy nem szólam az nálunk a kommunista párton belül^ hogy az ember a legdrágább kincs, Ezt mi megvalósítjuk. mi jár a dolgozóknak és ami irva van számukra, ^ azt meg kell adni nekik. Akkor szeretni fogják az üzemet és magukénak érzik azt - jobban fognak harcolni az ellenség ellen is. A jelentést jónak tartom, mert megmutatja a tennivalókat ezen a területen. Azt hiszem az a hiba, hogy nem használjuk fel eléggé a tapasztalatokat. A Párt és tömegszervezeti osztály dolgozza ki az előadás sorozatokat, hogy ki fogja azokat megtartani és miről. Ki kell válogatni ezekhez az előadókat. Hogy ezek a mozgalmak megjavuljanak, szükséges, hogy az instruáló munkánk is megjavuljon. Rá kell mutatni a helyszínen a hibákra és azok kijavítási módjára is. Nem kell nekünk végig szaladgálni az üzemeket. Ha szükséges, legyünk kint egy napig, vagykét napig, de javítsuk meg a munkát. —n Tegnap Gerő elvtárs azt mondta a Budapesti PB. titkári értekezletén, hogy a tervünket teljesíteni kell. A mezőgazdaságban lemaradunk ezévben a tervteljesitéssel, a szárazság miatt. Bzért az ipar területén kell behozni nekünk a mezőgazdaság szárazság miatti lemaradását. Hidas elvtárs ehhez azt mondotta, hogy fel kell számolnunk a kommunisták között a kánikulai hangulatot. Olyan harcosoknak kell lenni a kommunistáknak most is, mint 1945-46-47-48-ban voltak. Be kell tartani azt a határozatot, hogy az elvtársak reggel 9-től d.u. 4.-ig kint legyenek az üzemekben. Egy-egy hibánál, azok kijavítása érdekében hívjuk össze* : a kommunistákat és, ha szükséges, a pártonkivüleiket is. A pártszervezeteknek ellenőrizni kell a termelést. A Glóbus Nyomdában pl. két gép eltörött és Lázár elvtársnő azt mondja, hogy ebben nem az ellenség keze Van, hanem a gépek'voltak öregek. Nagyjaink pedig azt mondják, hogy a hibák mögött mindig az ellenség kezét kell látnunk. Meg kell érteni azt, hogy a szocializmus felépítése is éppolyan harcok között megy, mint a proletár diktatúra megteremtése. Vagy nézzük az Llektró Mechanika termelését. Itt hosszú idők óta nem teljeáitik a tervet, holott exportra szállít, amelyért mi nyersjuayagot kapunk. U--------—=J