Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1949-12-16

r ó n nevelő munkán kivül a tömegszervezeteken keresztül folyik. Ennek ér­dekében : a./ Erősítsék meg a MSZT csoportot erős káderekkel és tartsanak a MSZT rendezésében rendszeresen kultúr és ismeretterjesztő előadá­sokat a Sz.U. népsze.üségésére és a szovjet kultúra és tudomány tapasztalatainak megismerése céljából. Ezeken az előadásokon e~ rősen meg lehet javítani a vállalatnál dolgozó munkások és értel­miségiek egymáshoz való viszonyát, ^inden ilyen előadáson vegyen részt a pártvezétöség részéről is néhány elvtárs. b./ A SZIT csoport munkájának megjavítása érdekében káderezés alapján a legjobb munkás ifikből alakítsák meg a vezetőséget és a pártve­zetőség állandóan ellenőrizze munkájukat. Foly&assák azt a jé kez­deményezést, hogy az ifi napokon résztvesz egy pártvezetőségi tag. 3./ Az üzemi háromszög értekezleteket rendszeresen tartsák meg, előze­tesen lefektetett napirendi pontokkal. Hozzanak a problémákra hatá­rozatot felelőssel és határidővel. A határozatok végrehajtását me­­nem közben is ellenőrizzék. 4./ Nagybbb mértékben emeljenek ki munkáskádereket és állítsák őket a régi mMaxakix még tőkések idejéből itt maradt vezetők mellé, hogy elsajátíthassák munkájukat és egyben ellenőriznék is azt. 5./ A káderpa??ítikaiteíhegjáplAdfoára^aináljanak rendszeres kádernyii-' vánta*tá^t*.'ési».a,,ygz.etos(?^' íFÉÍifoft^ea a kádermunkát. Foglalkozzon egyéníl&mfs&UtRpjffitagokkal és a dolgozókkal, a pártépités /tag­­tagjelölt fednL^tel/Jmunkájában irfflMtsa a népnevelőket a leg­jobb doi\goz#á/ö»j?lé Jes gonft©9Bxj dja káderekkel való megfelelő foglalkozásról nemcsak egyes ésetekben, hanem folyamatosan, hogy fej lödé sükTSkö**£*^yelitiesse meg őket. 6./ Mélyitsék^ek^kr^tika és önkritika szellemét. Az egyes értekez­leteken , de az"'egyéni foglalkozásnál alkalmazzák a kritikát épí­tően, hogy a jó oldalakat is megmutatják, de rámutatnak a hibákra és azok kijavításának módjára. Mélyítsék el ugy a technikai, mint a politikai éberséget, hogy az ellenséges megnyilvánulásokat, nu.g a legkisebbnek tönöt is idejében észrevegyék és leszereljék. Ennek érdekében engedjenek utat az a}luiról jövő kritikának. Mindezeknek figyelembevételével a Csőért munkája tovább fog javulni ás a munka fejlődéséről a párttitkár elvtárs, aki felelős a fenti hatá zatok végrehajtásáért a VI. ke . .Pártbizottság felé, adjon Írásbeli jelentést a Szervezési Osztálynak 1950. januárl5-én. Budapest, 1949. december 19. Elvtársi üdvözlettel Vt .kér.Pártbizottság 7 — © J|

Next

/
Oldalképek
Tartalom