Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1949-05-05

"" ——— _ , -------------------------------------------------­<r ... . -j Fehér A szavazás lehetőlegolyan legyen egyes házakban, hogy zcnM Jy.al “ harmonikával, zenével vonuljanak együttesen szavazni. Ebben még verseny is lehet az egye házak közöt , és mm egyes kerafcibafo:;k\­­zött., hogy me nyire sikerűi az egyu „es kivorux^.st megoldaniokg minden kényszer níxkuj.. Az együttes felvonulást ig ináitani, hogy a szavazás előtti 1-2 nappal előbb alu*hról---'keí 1- felvetni a kérdést, hogy helyes lenne, ha együttesen mennének szavazni. Kül'nféle erőszakoskodások voltak láthatok május 1-el ka.csoitban. A házfelügyelők iveket köröztek. Rá volt irva, ki vesz részt a május 1-i felvonuláson és aki nem ve .t részt, az i­­gazolja, mi az o a. Ez épj az ellenkező hatást éri el. Az önkén­tesség ugyani .. agával hoz .a a lelkesedést is. Kovács A kisgyülések a dekorációban rés. tvett lakókat meg kell dicsérni hogy igy közelebb hozzuk a lakosságot. Csatlósnc Nem tudom, hogy a Vi. kerületben előfordult-e ilyesmi. A j.4 kerületben sok helyen felvetett- k a kérdést, hogy a szavazehe­­lyiségben az elnök fel fogja vetni a k rdést, hogy a Népfrontra akar-e szavazni, Ha igen, a., or csak dobja üresen be a cédulá­ját, ha nem akkor kérjen ceruzát. Aztán aki nemmel szavas, azt kidobják az állá..miből. Az git 'toraink nem cáfolták ezt meg, csak hümmögtek rá. ✓ra IJXIY \Ví /■' "x Ba.iai A lo-s körzetből az a jbWMÜs \foTrt, ynogy _ valakinél bent volt “ egy . Dl- jelvégyes agitátor aki tel j^^to:á©n^‘i;;|\v;qiael.Lenes a: i id­eiét folytatott. A körzet már/ inté/kéflett és fölhívta a figyel­met erre*. Nálunk is l"éik..::*9|Píltv* -’r az\ a .^|í^b, hogy kidobják az állásából azt, aki nem szavaz a Népfrontra! ‘ 'A másik dolog, hogy a Ri'G.-sek nagyon merevek, nem rugalmasan fogják el a el&iatu­­• kát. A 4-s körzetben pl. mindenkit beengednék az agxiáfcaEHkxR. gárdisták. Ugyanakkor van körzet, ahol a litkár Irat rozott uta­sítása ellenére sem engednek be senki tg ©Ifinek nincs már tkönyvé, holott jonnk más pártból iek, akik nyitási I rm lette., ki küldve. A 4-s körzetben bejött valki, akit nagyon gyynusnak tmláltunk és a R. gárdista nem volt haj .andő utána me;ni mengnémni, hogy | . hova megy, hogy leleplezhettük volna, mert mint „ondta,.nem hág;­| hatja el a szolgálati helyét.áki kellőn őket oktatni, hogy ru­| gal asabban ítéljék meg a helyzetet. /""s 3 z ege diné Beérkezett egy jelentés, hogy a ligetbon munkáskülse j il egyének jelennek meg MDP jelvénnyel és ellenpropagandát fejtenek'ki. ; Dékány Vidéken is tapasztalható az ellenpropaganda, kezitl 'bős zarándok­latot szervemnek. Ott is tapasztalható, hogy mun áskülsejü embe­rek mennek agitálni ellenünk. Most úgy fogjuk csinálni, he gy min­den falu jár- igazolványt kap. Idegen külsejű ember egy körmön fe­li 1 hér kenyeret ás amerikai- cigarettát kinált a kormosnak és agitált f ellenünk. Tehát minden vonalom ébereknek kell .lennünk. Van még egy elterjedt hir, ho.y aki háborút akar, az szavazzon igémnél, aki békét, az szavazzon nemmel. j Gárdos Vál mm t árai propaga Iánk egyik hiánya, hogy az embereket nem fog­lalkoztatja eléggé a választás, mint ahogy 47-ben volt. Aki. r 10 nappal a választás előtt már komoly izgalom volt az emberek í között. Ha m; st el:, együnk nyi.Lv'nos helyre, ahol sok ember van, | azt tapasztalhatjuk, hegy nem b.rasz-'lnek a választó, ről. Csak ott van erről szó, ahol agitátoraink azábaho zák. Evvel a problémá­val feltétlenül foglalkozni kell. Bél.3s az üzemekkel kapcsolatban látogatásokat tettünk mi is és az ins-L- trüktorok is. ágy láttuk, hogjr meg három lappal ut - .na io 'rezüfl­­­fö—=1

Next

/
Oldalképek
Tartalom