Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1949-04-28

i j.wmnm r ------------) Fehér tárni egyes körzetek. Ez hely eien, mert be kelx ojset osztani «e.8-a. körzeti titkárnak foglalkozni kell velük. .• ér nők, tüdős orvos »ona­­lon a szakszerveteik r'nyitásával folyik az agitáció. Hogy hova kül­dik ki embereiket, azt Írásban „eg fogjuk kapni. Az iskoíasegélyak­ció jó volt. Különösen jól sikerült a lehel utcai. Hibsc volt a Bajza utcai iskol bán az, hogy nem engedték hozzász lni a /éleÁV&voket. A hangulat ott is jó volt, csak az előkészítés nem volt elég helyes.^ Ott, ahol 3 szakmánybán dolgoznak, ott az utolsó szakmánybán lehető­leg nem kell dolgozni a választás előtti héten, de ki kell fizetni a munkásokat. Vagy bepótolják ezt az iűot később, vagy a szabadsági­dőből fogják ezt xevonni. A papok kérdésé is előfordul a jelentésekben. Már kezdenek eléggé moz­golódni. Lovag uicában apáca jelent meg a 17-s ós 19-s házakban. Ar­im 1 már nem jött jelentés, hogy o t mit csinált. Nem elóg éberek még_ itt a mi elvtársaink. A bérmálást, amit Áldozócsütörtökön szoktak csi­nálni, most május 1 körül karják megcsinálni. Május 1-e nemzeti ün-_ i nép és azt sérti, hogy i.ost akarják megcsinálni, és ezzel akadályozni május 1 teljes sikerét. Tulajdonképpen hazafiatlan cselekedet, hogy ilyenkor akarnak bérmáltatni. A választási tapasztalatok során láttuk, hogy nem el g szervezett az ^ iskolát végzettek beállítása. Nem vették elé gé számba, hogylehet hasznosítani őket. Ezt meg kell nézni a Körzetekben. Hibák voltak a plakátragasztás terén is. Egy-két helyen jól csiánlták, másutt azon­­te— bán ott ragasztották ki, ahol legközelebb volt hely. Fel kell hiv­! ni a figyelmet , hogy .őst sok al kevesebb, plakátot infcszfcxr agasz t unfc, mint 47-ben , de ezeket mind feltűnő helyen kell kiragasztani. Ezt is ux.y nézzék az elvtársak, mint fontos munkát. ■ - Mágus 8-a az anyák napja lesz..-® A .r.&ahci’í tevékenysége erre a napra már megindult. Ekl.or akarják körmenete ©kel éa zárán doki La sál kivon­ni a gyerekeket a lakóterületekről. A nőagitátorok feladata, hogy be­szeljenek most az an,ák apjáról. Leveleőlapókat kapnak az MN.03Z-tői evvel mehetnek ki az agitáció sortén. A tanulmányi segélyben része­sült eket külön fogják leagitálni a pedagógusok és a MNDSZ. A körze­teknek ide agitátort kiküldeni nem kell. Ezeknek nevét meg fogják kapni a körzetek. Május 1-én a falujár knak falun kell lenni. G/on£punk legyen erre a körzetekben és üzemekben egyaránt. Május 3-án az összes körzetekbe | /-v és üzemekben aktivaér fcekezlet lesz, ahova a Nagybudapeotiből /egy l „ Meg a árják nézni, h gy milyen a politikai és szervezési munka a körzetekben és milyen az általános hangulat.-árdos & választási előkészületekhez tartozik május 1-e kérdése is, amiről kevés szó esett a beszámolóban. A mai üzemi és körzeti titkári érte­kezleten feltétlenül beszé.ni kell erről. Tegnap meglátogatott n - hány körzetet és azt látta, hogy az elvtársak igen kön yedén veszik | a mozgósítás kérdésót. A 16-s körzetben pl. 200-25? emberről beszél­nek. Ugyanekkor 3000 szavazójuk bán. Ami or megkérdezte tőlük, hogy 1 képzelik igy összehozni a 35.000 embert, akkor azt mondták h gy a hidon túli részen vannak a prolik., majd azokat fogják kivonna.tatni/. I Az üzemekben többé kevésbbö/megy ez a kérdés/ , de a lakóterülete­ken sokkal lazább. A másik dolog, mairól beszélni kell, a dek ráció I poltitikai tartalma. Dekorációink egyik alapvető hibája, hogy nem tartalmazta a konkrét jelszavakat. Zászlóra, e. yenruhákra, stb.-re [ fordították ink.- bb a súlyt, ós csak. most mutatkozik egy kis javulás, 1 hogy levittük azt, hogy ki kell domborítani a poltitikai jelszava­kat. ég mindig nem domborítják ki az elvtársak eléggé a választási , jelszavakat, mint pl. „Szavazz a Népfrontra?" . Feltétlenül szüksé-i » gQ3> hogy a Pártbizottság foglaljon állást, hogy mindenki, aki a házba be van osztva, május 1-én a központ rendelkezésére álljon. Senki semmi más beosztást ne kapjon. Mindenkit számba fogunk venni mert csak igy fogjuk tudni megfelelően végrehajtani tudni a ko pli­­kált felvonulási tervet. I----------------------------—=J " ' ' W 1 i ------------------------------ ---------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom