Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1949-04-21

r 7 "i A határozatot a pártbizottság még avval egészíti ki, amit az elvt'gi'süL:­­I khl nem ismertet, hogy szóbeli kioktatásban rés .esiti Hollai elvtársat. I Az egész Salgótar,'áni ügyet pedig leviszi a körzeti és üzemi titkári ér- 1- tekezlet elé okulás céljából. I Evvel a Salgótarjáni ügye lekerül a napirendről. ’ 1 Földesné Holnap lesznek a tanlumányi segélykiosztások, é Iskolában von- I ják ös.-ze a 10 iskolát. Bajza utcában össze lesz vonva a Rippl I Rónai u, Dózsa György úti, Munkácsy Mihály utcai, "észvesbnek I az elnökségben az iskolaigazgatók, a szüloö munkaközösség elnö- I ke, Gálócsyné, mint el adó, 6-s körzet titkára, tanulmányi se- 1 gélybizottság 2 tagja, Müller gyárbői egy elvtársnő, egy MINSZ I és eg; Diákszövetsógi kiküldött. I Lehel úti sx iskol'ban az elnökség tagja az iskola igazgatója, 1 a szülői munkaközösség vezetője, területszervezésről Bajai el - I társnő, segélybizottság 2 tagja , Dixiből Nyitrai, Salgótarjá- I niból Tóthné, ■‘írvilből Siklősiné. 4-s körzet titkára, MINSZ és 1 Diákszövetség kiküldöttje. I elsőerdősor utcai iskolában összevonva Izabella. Lovag, Profé- I g­­ta utcai iskolák. Igazgatók lesznek az elnökségben, a szülő' 1 munkaközösségi elnökök, MNDSZ küldött, 9-»-s„ körzet titkára, Er- I vil vál i alatvezető. e, MINSZ és, YÍiátcszövjftTs’egfö.kiküldött. I l 1 Az MNDSZ kér heti nőaktitaulést rendgfyiip%:'re ;:mö£hivőt ad ki a I nőfelelősök és 2 legjobb aktívájuk részére. Az értekezlet e- I lőadója Győriné elvtán^ő. é%sa MNDSZ n a-gy/ ü,d a p e s t i ‘szervezeté- I nek küldöttje. Kéri á'z'uzé’SR. es körze’ti titkári /értekezletre I vigyék le ezt és a meghívókat adják oda a titkároknak. 1 Gárdos Minden elnökségben legyen egy egy MNDSZ megbizott és egy párt- I bizottsági tag. I A pártbizottság végül úgy határoz, hogy Bajai elvtársnő helyett I Győriné elvtársnő megy a Le-..el útra. A Felsőerdősor utcába Ger- 1 gely elvtárs megy. Baja utcába “eieren elvtárs megy a pártbizctI ság resztről. .ir'4inconp elvtársnő gondoskodik, begy mindhárom he- I lyen legyen MNDSZ kiküldött is. I Pénteken ifi aktíva lesz a kerületben, amelyen Fehér elvtárs tart I beszámolót. I l_ fö JI

Next

/
Oldalképek
Tartalom