Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.101.a/2)
1954-12-28
n 1► Azonban felszerelném tfetni, hogy a munkaterv sokat markol. Éppen ezért nem eléggé az - úgynevezett - súlyponti kérdésekkel foglalkozik. A kerület sajátosságából kell kiindulni. A munka tervből nem lehetne azt megállapítani, ho,.y ez a kerület a VI.kerület, olyan mintha a XIII. kerület lenne. Döntően a termelésre mennek rá az elvtársak. A munkatervből hiányzik a kerületben lévő intézményekkel, főleg kulturális intézményekkel való foglalkozás. A munkaterv egyetlen pontban említi meg ezt. A munkatervet ennek megfelelően módosítani kellene. A másik dolog, a felszabadulási ünnepségekkel kapcsolatban kiegészítést javasolnák. Véleményem szerint szükséges lenne, nemcsak a munkásosztás áldozatkésztésének a bemutatása, hanem a Népfront xhx politikán belül a munkásosztály vezető szerepének a kihangsulyozása, valamiirt a munkásosztály vezető szerepének jelenlegi megnyilvánulásai is. A munkatervvel kapcsolatban. Helyes, hogy a Pártbizottság munkaterve foglalkozik a szakszervezetekben dolgozó pártszervezetek munkájával és tevékenységével, de nem elegendő az, hogy szóbeli beszámolót tartsunk. Helyes lenne beszámoltatni a pártszervezeteket is. A lo. évforduló tervéhez. A tervet igen jónak tartom. Egy felen megjegyzésem lelne a kulturver: ennyel kapcsolatban. Tudomásom szerint Budapesten kulturverseny nem lesz. Arra kell még ügyelnünk, hogy a helyi rendezvények színvonalasak legyenek. háté elvtárs: Én nagyon zsúfoltnak tartom a lo éves évforduló munkaterv fe. És azt hiszem, hogy a választáj i agitáoiónkban az egyik tanulság az, hogy ha túlsókat adunk és nem elég színvonalasan az káros. Én ebből a sze pontból kicsit aggályosnak tartom, ha mindig ugyanazt mondjuk az embereknek. Én azt hiszem, hogy a rendezvényeket összekellene vonni. Ha az emberek kétszer hallják ugyanazt, az egy kicsit idegesíti őket. Itt van a két brossura kiadása. Én azt hiszem, hogy nem tömör betűkkel, hanem képekkel mutassuk meg kerületünk történetét. Ebbe aztán bele lehet venni, hogy mit szenvedett kerületünk a németektől, de az emellett érdekes is legyen. Én azt hiszem, elvtársak, hogy kikeltene küldeni a szakmákban bizottságokat, akik megvizsgálnák, hogy a bérezésnek milyen fogyatékosságai vannak, és ezt a Budapesti Pártbizottság felé továbbítani, mert sajnos a bérezési rendszerünkben igen sok hiányosság van. Ez el a Budapesti Pártbizottságnak igen komoly segítséget lehetne nyújtani. L : ral ' —— — -