Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.100.a/5)

1956-08-03

A KV-nek foglalkozni kellene azzal a kérdéssel, hogy a KV lapjában a Szabad Népben megjelennek valótlan dolgok, amelyek nem felelnek meg a tényeknek. Sok esetben, ha felhívják erre a figyelmet, a Szabad Nép mégsem hoz le helyreigazítást. Friss elvtá^sat kéri meg ennek tolmácso­lására. Kristóf György: Sok aktíván vett részt és alig volt olyan, ahol ne lett volna felszó­lítás a bírálatra. Ennek dacára itt nagyon kevés hangzott el. Hanisch elvtárs beszámolójában ez a szó, hogy birálat nem is hangzott el. A hozzászólók viszont bátran bíráltak. A KV határozata megnyitotta a ki­bontakozás útját. Az egyszerűsítés problémája. Két hozzászólásban is elhangzott, hogy az É.M.-ben sablonos elutasító válását adtak a benyújtott egyszerűsítési javaslatokra. Van az EM-ben néhány olyan elvtárs^ akik bürokratikusán végzik a munkájukat. Továbbá úgy gondolja, hogy az ÉM-ben nincs meg a jog arra, hogy eldöntsék az egyszerűsítési javaslatokat, nincs meg a minisztériumnak a kellő önállósága. Azt hiszi annak, hogy nem haladtunk elégé előre az egyszerüaL tésben ^ az az oka, hogy az egyszerűsítés lényegének megoldását nem találtuk meg. Hegedűs András elvtérs arról beszélt, hogy nem az egyszerűsítés a lényeg, hanem nyilvánuljon meg az államigazgatósban és a vállalatok működésében a szocialista demokrácia. A gazdasági élet területén meg kell találni a jó gazdasági mechanizmust, amely lehetővé teszi, hogy Ösztönzéssel végrehajtsák a szabályozó módszereket. Most már világosan látható, hogy a mutatók és a számok nem pótolják az ösztönző erőket. Megkéri a Partbizottságot és Friss elvtárson keresztül a Központi Ve­zetőséget, hogy ezzel a kérdéssel, a gazdasági mechmanizmusok megta­lálásának problémájával foglalkozzanak. Ha lesz ilyen határozat, akkor a gyakorlati életet ismerő közgazdászokat, gyakorlati szakembe­reket vonják be a munkába. Egészséges keretek között megnyilvánuló centralizmusra van szükség. Vitába száll Kapecz elvtársnővel, aki arról beszélt, hogy szükség van-ee a személyzeti munkatársakra. Az idézett cikkből az elvtarsnő csak kira£ gadta azt a példát, hogy a művészek 6.000.- Ft.-ból tengődjenek külföl­­dön, de nem szállt vitába, nem érvelt, hanem bunkózni kezdte a cikk Íróját. Sós György; Úgy érzi, hogy ezen az aktivén,nem az egyetlen, aki menetközben ha­tározta el magát hozzászólásra# Előre nem gondolta el hozzászólását. Egyetért a KV határozatával és Hákosi elvtárs lemondásával. Ez nem kisebbíti múltbeli érdemeit. Továbbá helyesli Rákosi elvtárs műdc önbirálat ét# Nem ért egyet Vajda elvtárs felszólalásával, hogv Rákosi elvtársat nem tudtuk megvédeni, hogy az ellenség kény szerivett bennünket arra, hogy neki le kellett mondani. Szerinte a marxista-len inista elmélet vezetett bennünket arra, amely megköveteli minden vezetőtől, hogy álljon félre, aki nem tudja teljesíteni a feladatait. Apró elvtárs legutóbb beszélt arról, hogy a.pártban funkcióra, rang­ra való tekintet nélkül egyformái: bíráljunk# Nem mindenki egyformán adott a pártnak. A pártnak mindig lesznek kiemelkedő személyiségei, akik többet adnak ós előbbre lendítik a pártot# Szerinte Rákosi elv­társ kérdésében, hogy felmentették, a KV helyesen döntött# Az egyforma mérték kérdéséhez# Nagy Imrét elvtársnak szólítja, akit kizártak a pártbftl. Felhívták Nagy Imre figyelmét, hogy dolgozzon L 5 _____________________ _ _ _ ______________. —-------* ' ■' ■ ' - »■ ■ -•---V----------­­■ ■ " Y "1

Next

/
Oldalképek
Tartalom