Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1954-08-27
r ~i Magyar Dolgozó^ Pártja Budapest,1954.áugusztus 26. Vgfaer.Párt Végrehajtóbizottság B/V/6/899/Dné. Agit-prop.osztály. Tájékoztató Jelentés. I./ ITők között végzett politikai munka. II./ Tanáos Törvény. III./ Egyéb kérdések. I. '"''A PVB. tárgyalta a nők között végzett politikai munka tapasztalatait. Határozatot hozott a nőmunka fokozottabb segítésére és támogatásával kapcsolatos feladatok elvégzésére. A PVB. által hozott határozati pontok végrehajtásában két pontot nem hajtottunk végre, egyiket a mi hibánkból, a másikat az MNDSZ hibájából, az első, a helyi pártszervezet nem tudott kijelölni elvtársnőkjt a körül éti szervezet segítésére, a másik az MNDSz megbeszélésünk daoára 6om küldi az információs jelentést.. A kerületi nőaktiva összehívásának előkészítése folyamatban van, A 13-as pont mogvalósitásánál melynek határideje még nőm járt lo, nőm lett megoldva, javasoljuk, hogy a kerületi Tanács beszámoltatása helyett az MNB beszámoltatását hagyja jóvá a PVB. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a kerületi MNDSz sz rvozot munkája jó utón halad és a PVB. által hozott határozatok és javaslatok mogvalósitásán dolgoznak az olvtársak. A megvizsgálás idejétől eltolt időben a nőmunka terén számos kxzdeményozés történt és a k rületbon lévő alapsze rvek száma is 25-ro coolkodott. Budapesti MNDSz is vizsgálta az V., és VI.kerül;ti szervezet munkáját azóta. Megállapította, hogy a KV. 1953. határozatának végrehajtása során komoly orodményakot értek ol. Főlog azon a területen, ahol a pártszorvoz© tok is segítséget nyújtanak pl. az Építésügyi Minisztérium PVB segítséget nvujtott az alapszerv létrehozásában. A megjelentek nagy száma és az alakuló gyűlés hangulata is ezt bizonyította. Résztvett a PVB titkára és az agit-jprop. titkára akik fel is szólaltak. Azonban nőm mindenütt tapasztalható ez a segítség. A VI.kerülettől szemben nálunk hivatali szervezetűink zömében ellenzik a az'rvcz t létrehozását, ahol pedig már megvan, mint valami mellékes rosznnk veszik. Ilyen pl. a Nemzeti Bank, ahol Barát -olvtárs " maga kijelentette, hogy nőm ért egyot az MNDSz létrehozásával" csak azért segit létrehozni, mivel határozat ós végro kell hajtani. 1 3^ I