Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1954-07-09
r ... ró ~i Én azt hiszem, hogy azért éppen ebből kiindulva, netfiVslég csak a mezőgazdasággal kapcsolatos feladatokat állitanr előtérbe. Lényegében az egész munkatervben a legfoútosabb -éeersfoet a rnezőgaddasággal valé foglalkozás tölti be. Javasolom, hogy az elvi célkitűzések foglalkoz-zana’k áp A, B szektor viszonyával szélesebben, körültekintőbben. Az előadás sorozatot helyesnek találom. Azt hiszem, hogy éppen azért, mert a beruházások terén még igen sok vitás kérdés merül fel, nagyon helyes lenne, ha megtartanák az előadást, igy egyesek kérdések világossá válnának éá felszinre kerülnének lényegében a hibák. Nagyon pozitiv a munkatervben az, hogy a szaksz.-étbizzák meg a bürokrácia elleni harc vezetésével, illetve feladatául tűzi k ki . Déczi et.: Az első kérdésemre vonatkozóan nem elégített ki Tőzsér elvtárs válasza és nem értek vele egyet. Azzal egyetértek, hogy a ICVtá. határozata alapján ezt elsősorban a funkcionáriusoknak kell ^ feldolgoznia. A munkatervben ugy kell ennek szerepelni, hogy mint célkitűzés el kell érni azt, hogy az OT. minden dolgozójának meg kell érteni a határozatokat és az ebből következő , feladatokat. Ezt nem lehet leszűkíteni a funkciónériusokra. Véleményem szerint a Pártbizottságnak azt kellene célul tűzni, hogy az OT. dolgozóival megértetik a Kong. anyagából rájuk vonatkozó határozatokat, mert csak igy tudják elérni azt, hogy helyesen tudják kikövetkeztetni a feladatokat. » A helyi politika kialakításával kapcsolatban feltétlenül arra kellene törekedni, hogy a taggyűlések, pártcsoportórtekezlatek, szemléltető agitáció, beszélgetések és az irányelvek ebben a 3 hónapban irányuljanak arra, hogy a / Kongresszus határozatait és az ebből adódó feladatokat megértessék. Ha nőm igy állítja be magát a PB. akkor nem fogják elérni a helyi politika kidolgozásé t. Abban egyatértek Tőzsér elvtárssal, hogy a legfontosbbb szerré vezetekenk kellene adni a legtöbb segitséget ahhoz, hogy helyesen alakítsák ki a helyi politikát. Azonban feltétlenül arra kell vezetni minden alapszervezetet, hogy helyesen jelöljék ki a feladatokat, megfelelő agitációs érveket alakítsanak ki. Minden alapszervezetnek ez a feladata os ezt értjük mi helyi politika alatt. Tisztázni kellene ezt a Tervhivatallal mert ugy látom, hogy magával a fogalommal nincsenek tisztában az elvtársak. Ezeket a feladatokat, mint irányelvet kellene adni az összes alapszerveze teknek. Hiányolom még azt, hogy nincs itt a PVB ülések ütemterve. Jobban tudná a PVB. véleményt alkotni, ha tudnánk, hogy milyen irányú feladatok megoldását tűzik ki célul, milyen kérdéseket akarnak tárgyalni PVB. ülésen stb. Végül gyengének találom a munkatervben azt, hogy nem eléggé látszik, hogy ténylegesen mik lesznek a feladatoksti, mik lesznek azok a belső kérdések, amelyekkel foglalkozni fognak. Szűkén vannak megfogalmazva a feladatok. Ennek alapján hétrőlhétre nehezen fog tudni dolgozni a PB. I __________________ _________________£ I mmmrnrn