Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1953-02-20

r 1 A Pártbizottságok a vizsgák iddjc alatt nem tapasztaltak a tanár elvtársak részéről liberalizmust. Az osztályzások általánosságban reálisak voltak. Hiba volt a KM és a Felsőoktatási Minisztcrium részéről az, hogy a Pedagó­giai Főiskolának a beszámolókra vonatkozó módszertani utasításokat késve ad­ták meg. A vizsgák ideje alatt a pártbizottságok rendszeresen foglalkoztak a vizsgák­kal. Titkári értekezleten ismertették az eredményeket és hiányosságokat, me­lyek a vizsga ideje alatt megmutatkoztak. Ennek alapján vezetőségi ülésen meg, tárgyalták az alapszervezetek c. hibák kijavításának módját, melyet a pártbi­zalmiakkal, népnevelőkkel ismertettek, A Pedagógiai Főiskolán hetenként tar­tottak párt- és DISz csopcrtértukczlctckct, ahol értékelték a csoport tagja-' inak munkáját, megbírálták azokat a hallgatókat, akik n_m megfelelően készül­tek, ez sokat lendített a komnúnisták aktivitááán. Ugyanakkor az alapszerve­zetek, valamint a DISz szervezetek hepszerüsitették a jő eredményeket elérő hallgatókat. A Műszaki 8zaktnnárképző Pártbizottsága a. vizsgák ideje alatt kiadott villám újságot, melyen keresztül is segitséget nyújtott a hallgatóknak a hibák, hi­ányosságok megszüntetésére. A villámujságon keresztül felhívták a figyelmét a hallgatóknak, egyes osztályok, egyes elvtársak helytelen munkájára, az c­­gyéni tanulás elhanyagolására, valamint a tanulókörökön valé mog nem jelenés veszélyére. to A Pedagógiai Főiskolán gyenge volt a politikai nevelő munka, á népnevelőhaló­­z-t nem volt agitáoiékcpcs, közel állt ahhoz, hogy ugy a Párt, mint a DISz szervezet mozgósító, nevelő munkája leálljon. Faliújságok és hangós híradók nem működtek, a főiskolai DISz Bizottság lapja /Ifjú Pedagógus/ nőin volt meg­felelő, ennek fő oka az volt, hogy a Pártbizottság nem adott elég segítséget a szerkesztőbizottságnak. A Műszaki ^zaktanárképzőn a vizsgák ideje alatt az alapszervi pártvezetősé­­gok, pártbi-zalmiak, aktivisták, a rájukbizott feladatokat becsületesen elvé­gezték. Az alapszervi vezetőségek vizsgaeredményei különbözőek voltak. Csak egyes vezetőségi tagoknál találkoztunk a tanulás elhanyagolásával, amelyből kifolyólag rossz eredményeket értek el. A Pedagógiai Főiskola 15 vezetőségi tagja közül 2 megbukott, az alapszervi titkár elvtársak példásan vizsgáztak. Pártbizottságok az egész félév folyamán központi feladatuknak tartották n mnrxizmus-lcninizmus oktatásának elmélyítését a hallgatók között. A Pederi­­giai Főiskolán komoly fejlődés tapasztalható ezen a téren, amelyet elősegí­tett egyrészt az, hogy a tanszék oktatószemélyzete megnövekedett 2-ről 7- rc, másrészt az, hogy a tanszék jé munkát végzett. Erősödött'a Pártbizottság és a marxizmus-loninizmus tanszéke közötti kapcsolat azáltal, hogy a tanszék vezetője a Pártbizottságnak tagja lett. egvnlósitották, hegy ebben az évben elsőévesek szemináriumait tanársegédek vezessék, nem pedig hallgatók. Ennek tudható be, hogy a beszámolókon a hallgatók nagyobb felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A Műszaki 8zaktanárképző Főiskola Pártbizottsága szintén alapos gondot„for­dított a marxizmus-loninizmus oktatásánál} elmélyítésére, vezetőségi ülése­ken, taggyűlésen a titkári beszámolóknak döntő részét képezte az-;czzol való foglalkozás. A pártbizalmiak feladatává tették, hogy a marxizmusrlcninizmus oktatására valé felkészülést minden pártcsoportórtokozleten tárgyalják meg és nyújtsanak segitséget azoknak a hallgatóknak, akik a marxizmus-loninizmus tanulmányozásában gyenge eredményeket érnek cl. Marxizmusból mind a két főiskolán csak beszámolók voltak. A Ped. Főiskolán az osztályozott beszámolók száma 1,214 volt, megbukott 3, nem jelent meg 25. A Műszaki Szaktanárképzőn a beszámolókén megjelent 6oo hallgató, ezekközül megbukott 53* A hallgatóknak 1.4%-a nem jelent meg, mely főleg betegségből adódott. / I 32 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom