Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1951-07-13

r 7 ~i* lyesen megbeszéltük a versennyel kapcsolatos tennivalókat, nem • csináltak ennek érdekében semmit. Ebben a kérdésben tárgyaltunk az üzemi háromszögekkel is. Meg^x.apitható az, hogy a sztahanov, nazarov és egyéb mozgalmak valami keveset fejlődtek. Hiányosság részünkről az, hogy most a legutóbbi titkári értekezleten sem foglalkoztunk elég élesen ezzel a kérdéssel és nem hoztuk ki azt hogy milyen hatalmas feladat vár pl. a pártcsoportbizalmira is a munkaverseny szervezésénél. &zzel azonban komoly segítséget adhat­tunk volna a lendület tekintetében. Páros versenyben a dolgozók száma 28$-ról 38$-ra emelkedett, a hosszúlejáratú versenyszerző­désben,dolgozók 64$-a kapcsolódott bele az 56$-kal szemben. Au­gusztus 2o.-a alakalmával az összedolgozók kerületi viszonylat­ban 71$-a van versenyben, azonban a takarékossági vállalások csak 19$-nál tartanak annak ellenére, hogy kiemeltük azt, hogy a taka­rékosság kell, hogy a középpontját alkossa a munkaversenynek. Meg­állapítható tehát az, hogy ezen a területen lemaradás van. Az üzemek közötti verseny elsősorban ugy van biztosítva, hogy meg­­szei’veztük a tapasztalatcsere átadást és arra vesszük az irányt, hogy dekádonként értékeljék ki a verseny állását. Amikor ezt a kér­dést vizsgáltuk megállapítottuk azt, hogy ezen a területen hanyag­ság mutatkozik, ami abból is látszik, hogy a Szikra Nyomdánál 7 fre­­tes kiértékelés van. Igen jó az, hogy több vonalon ki van dolgoz­ré va az anyagnorma, ami azt jelenti, hogy konkrétan le tudjuk mérni a takarékosság területén elért eredményeket. Az ifjúság igen len­dületesen veszi ki részét a munkaverseny mozgalomból. Feladatunk elsősorban az, hogy körlevélben megállapítsuk részletesen, hogy hogyan néz ki a verseny é3 tartalmazzon ez olyan szempontokat, a­­mely a titicár elvtársaknak ezen a területen komoly s?git3éget nyuj' valaraint2 héten belül ismét csoportosan tárgyaljuk ki a munkaver­sennyel kapcsolatos hiányosság okát. Kérdésekre válaszolva elmondja, hogy a kooperáció megteremtése igy gazdasági eredmény formájában nőm mutatható ki, azonban konkrét eredménye az, hogy a normákat pl. a Szikra, és Vörös Csillag Nyom­dában egy szintre hozták, vagy pedig a külföldi nyomtatványnál a minőség tekintetében- amelyet Szabad Nép is felhozott- nagy hala­dás mutatható ki. Kecskés elvtárs helyesli azt, hogy üzemi háromszöggel beszélték meg a munka­verseny kérdését és igen jó szempontokat kaptak a ^erületi Párt­­bizottságtól. Javasolja, hogy ezeket gyakrabban hivják össze. Rá­mutat arra, hogy az Iparterv mivel gyárépületeket tervez és igy nincsversenytársa, nem tudja elérni az élüzem kitüntetést, vi­szont a minisztérium sem tudja megmondani, hogy hogyan kell dolgoz niok, hogy ezt megkaphassák. Augusztus 2o.-i versenynél a mai 86$­­os versenylétszámot 96 $-ra fejlesztik fel éa augusztus 2o-ra be­fejezik az 1951-es tervüket. Bottyán elvtárs javasolja azt, hogy a legközelebbi titkári értekezleten, Ezőczy elvtárs kerületi vonatkozásban a munkaverseny területén egy átfogd képet adó kiselőadást tartson, ahol ismertetik az ed­dig felmerült hiányóságokat, kihangsúlyozva a politikai munka fon­tosságát. Kováos elvtára: Az összes bajok kutforrása a politikai munka hiányossága. Nincsen tisztázva megfelelően a különböző kérdésék az augusztus 2o.-i versennyel kapcsolatosan. Az agit.-prop osztály kiadott egy tájékoztatót az Alkotmány ünnepével kapcsolatban, azonban e­­zen a terüle en lényeges változás nem történt, 3Őt ahogyan kez- I dődtek a szabadságolások, ugy romlik a politikai felvilágesitó | munka. A feltételek megvannak akoz, hogy végrehajtsuk a párthatá­rozatokat. Az agitáci°s munka t erén komoly intézkedéseket kell végrehajtani, gondolok itt elsősorban arra, hogy az agit.-prop titkárokat össze kell hivni és alaposan feldolgozni velük a ter­melési agitációt. Nincs meg a megfelelő versenyszellem, nincs meg­felelő hangulat. Nem használjuk azokat a segédeszközöket, pl. kul-I 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom